Ma késő délután körülbelül 30 méter magasat sikerült ugranom a Velencei-tavon. Ez egy 760 méteres ugrás lett, több mint 2 perces hangtime-al. Hitelesített mérővel ugyan nem lett hivatalosan igazolva, viszont elképesztő élmény volt, amelyet azóta is folyamatosan újra és újra lejátszok a fejemben. Sikerült azért néhány hiteles képet összeszednem az ugrásról a SurfCore webkamerájáról, úgyhogy gondoltam, megosztom veletek a részleteket.
Az időjárás és az indulás
A mai napon eléggé fújt a szél napközben, de alapvetően elég rángatós volt Gárdonyban. Ilyenek ezek a tavaszi szelek: amikor kicsit hűvösebb a levegő, de a nap azért tűz, a folyamatos termikelszakadások erősen befolyásolják a szelet. Én nem ezt a rángatós szelet akartam ma lovagolni, ráadásul napközben nem is értem rá, ezért inkább későbbi délutánra időzítettem a sessiont. Arra számítottam, hogy nagy ernyős session lesz, de legalább stabil szélben tudok majd gyakorolni.
Orosz Tomi egyébként írta is a csoportba, hogy érzett termikelszakadást, amiben ő is olyat tapasztalt amilyet még soha. Viszont ő upwindbe „kisiklóernyőzőtt” a termikből velem ellentétben, aki „megtekerte” rendesen.
Érkezés és előkészületek
Érkezéskor láttam, hogy páran bent vannak a vízen: volt, aki 10m Soniccal, volt, aki nagyobb tube kite-tal kanalazott, néha kisebbet ugrott. Akiket megkérdeztem, azok azt mondták, hogy korábban a nap során jobb volt a helyzet, de mostanra már inkább alul fúj, felül viszont nem. Ezt először nem értettem, de később aztán rájöttem, mi állhat a háttérben.
Én egy 12 négyzetméteres Flysurfer Sonic 5-öst választottam, és hydrofoil deszkával mentem be a vízbe. Már ahogy befelé haladtam a kellő mélységig, éreztem, hogy ez az ernyő nagy lesz ehhez a szélhez, és talán inkább a tízessel kellett volna kijönnöm. De gondoltam, ha már itt vagyok, rápróbálok – lehet, hogy csak egy erősebb széllökés volt éppen.
Az első ugrások és a meglepetés
Amint beljebb kerültem és elindultam, éreztem, hogy eléggé „taposós” a dolog. Sejtettem, hogy túlernyőztem magam: ilyen erős szélben a nagy ernyő sokszor már nem felfelé húz, hanem inkább downwindben ugrik, így a lift sem olyan jó. Viszont meglepődtem, mert az első ugrásnál lévő elugrás pillanatáig azt éreztem, hogy túl erősen húz az ernyő, de a levegőben valahogy egyszerűen elfogyott a szél. Tényleg csak pár métereseket tudtam ugrani az elején. Tényleg csak „lent fújt”.
Viszont a session elején az egyik ugrásnál éreztem, hogy fog sikerülni heli loopot húznom. Ezzel az ernyővel elég jól érzem a heli loopokat – gyakorlatilag az összes ugrásomat úgy landolom, hogy fejem fölött körözök az ernyővel. Éreztem, hogy neccesen fogja kiadni a teljes kört, és már azt néztem, hova fogok landolni nagy sebességgel foillal, de aztán legnagyobb örömömre az ernyő teljesen kiadta a loopot, és szépen megtartott a landolás előtt, sőt a loopolás ment tovább. A második heli loopnál is úgy éreztem, hogy beleérek a vízbe, de szerencsére azt is befejezte az ernyő, és kellő magasságba kerültem.
A nagy ugrás
Tudatosult bennem, hogy sikerült elkapnom egy jó kis termikelszakadást, és ez egy hosszú hangtime-ú ugrás lesz. A magasság ekkor még csak hat-hét méter körül volt, és szerintem közel húsz másodperc telt el az ugrás elejétől, mire elértem a tíz-tizenöt méteres magasságot. Nagyon örültem – rájöttem, hogy tökéletesen elkaptam a termik magját, és itt még feljebb tudok tekerni. Így hát húztam tovább a loopokat.
Amikor már közelítettem a húsz métert, kénytelen voltam elkezdeni backrollokat forogni, mert addigra már elég sok loopot húztam egy irányba, és a zsinórok nagyon összekereszteződtek. Jó pár backroll forgás után éreztem, hogy „felfrissül” az irányítás, és jobban tudok újra manőverezni. Abbahagytam a forgásokat, és ráeszméltem: elképesztően magasan vagyok.
Ha megnézitek a Surfr profilomat, mostanában elég sokat ugrok 20méter körül – szóval képben vagyok, milyen egy magas ugrás. Ez annál jelentősen magasabb volt. Harminc méterre tippelem, amit a GPS-elemzéssel is nagyjából validálni tudok.
Halálfélelem és túlélés
Ekkor azért már inkább egyfajta halálfélelem uralkodott el rajtam. Ez már az a magasság, amiből álmos könyvek szerint nem jó másfél méteres vízbe landolni egy hidrofoillal a lábunkon. Jó erősen fogtam a bárt, hogy ha esetleg chickenloop-oldásom lenne, akkor is legyen esélyem tartani magam. Reménykedtem a felszerelés robosztusságában: hogy nem szakad el egy zsinór, és nem csukódik be az ernyő füle loopolás közben.
Komár Zoli barátom egyébként többször mondta, hogy szerinte lehetséges egy 15-ös ernyővel feltekerni a Velencei-tó feletti tavaszi termikus időben. Most itt volt a bizonyíték: sikerült harminc méter fölé jutnom egy 12-es ernyővel! Elgondolkodtató, hogy egy 15-össel még könnyebb lett volna magasságot nyerni.
A leszállás művészete
Mivel a zsinórok nagyon befeszültek, hiszen eddigre már vagy a 15. heliloopon voltam túl, újra elkezdtem backrollokat forogni, hogy meglazítsam őket. Ekkor már tényleg olyan magasságban voltam, ahol végzetes gondolataim is támadtak, és egyértelműen szerettem volna lejönni. Úgy éreztem, ha folytatnám a körözést, talán akár száz méterig is fel lehetne menni – de éreztem, hogy ebből ki akarok kerülni.
Zoli mindig azt a módszert ajánlja, hogy ilyenkor egyszerűen fejünk felett tartsuk az ernyőt, kicsit nyolcasozzunk vele, és előbb-utóbb kikerülünk a termikből, szinte upwindbe kezdünk siklani, mint egy siklóernyővel. Én viszont úgy éreztem, hogy az túl sok ismeretlent hozna, ezért inkább folytattam a heli loopolást. Annyi változtatást tettem, hogy megfordítottam a loopok irányát: már nem jobbra, hanem balra húztam a loopokat. Ez hatalmas felüdülés volt, mert tudtam, hogy most legalább tizenöt heli loopot tudok vele csinálni, mire kitekeredik az a rengeteg kereszteződés, aztán a másik irányba ugyanennyi betekeredik.
Közben azért lassan elkezdtem veszíteni a magasságból, bár voltak olyan részek, ahol újra éreztem, hogy egy kicsit emel. Utólag a parton lévő sporttársaimmal beszélgetve kiderült, hogy ők is látták, hihetetlen magasan voltam. Az ugrás több mint két percig tartott. Végül szépen, lassan veszítettem a magasságból, és a végén egész puhán érkeztem. Megpróbáltam a szárnyra érkezni, de azért végül belehuppantam fenékkel a vízbe. A közelben egy winges srác jött, aki furcsa arccal nézett rám – ő még ilyet nem látott. Ő küzdött eléggé, mert gyenge szél volt a víz közelében. Én meg csak mutattam, hogy a szívem úgy dobog, mint az állat.
A session további része
Ezután egyébként még elég sokat kite-oztam ezen a napon – több mint egy órát voltam bent, és próbáltam gyakorolni, de továbbra is azt tapasztaltam, hogy minden ugrásnál alig van lift. Arra gondolok a siklóernyőzési tapasztalataim alapján, hogy ahol termik van, ott feláramlás van, de valahol mellette mindig leáramlás is. És most ezek a leáramlások elég nagy területen húzódtak. Talán a legtöbb jó termik valahol a Pákozdi részen vagy a Császárvíznél lehetett – ott tudja a nap legjobban felmelegíteni a felületet, és egyébként ott volt a legtöbb fejlődő gomolyfelhő is. Mindenhol máshol gyakorlatilag leáramlásban lovagoltunk?, tehát hiába éreztük erősnek a szelet, az nem akart tartani, és elég kicsi hangtime-ot adott.
Bizonyítékok és adatok
Aki nem hiszi el a történetet, kérdezze meg azokat, akik ezen a napon a kempingben voltak: Szegi, Turáni Beni és Turáni Gabi említették, hogy látták, legalább egy percen keresztül hihetetlen magasságban voltam.
A Surfr szinte semmit nem rögzített ebből: mindössze egy négyméteres ugrást detektált, majd a hosszú downwind szakaszon további néhány méteres ugrást, és még egy tízméteres ugrást is ugyanazon a szakaszon. Tehát teljesen meghibásodott. Gele azt mondta, hogy a Surfr a 25másodpercnél hosszabb ugrásokat egyébként nem detektálja (gondolom így próbálják kiszűrni az ilyen „ugrásokat”).
Este a SurfCore webkameráját visszapörgettük – az időkép.hu-ra van rákötve, és tizenöt másodpercenként rögzít. Ebből tudtuk kivágni ezt a kilenc snittből álló videót.
A GPS alapján összesen 763 métert repültem. És 2 perc 10 másodpercet voltam a levegőben.
A GPS magassági adatából körülbelül harminc méteresre lehet becsülni az ugrást.
És a pulzusgörbén is egyértelműen detektálható, hol volt az ugrás.
Akit további elemzés érdekel, annak felraktam ide a .gpx fájlt.
Összegzés
Összességében elképesztő tapasztalás volt, de el kell mondanom, hogy 30 méter fölött ilyen hosszú ideig lenni már nem kellemes. Ott, ilyen felszereléssel – ami elsősorban nem siklóernyőzésre van kitalálva – azért egészen extrém gondolatok is lepörögnek az ember fejében.
Jó szeleket mindenkinek! Jó éjszakát!
Utólagos értékelés
Néhány gondolat még eszembe jutott így 12 órával az eset után:
Volt egy pont amikor elgondolkodtam h lerúgom a foilt, hogy ha gyorsan jönnék le akkor már ne kelljen foglalkozni vele, de végül inkább magamon hagytam. Egyrészt úgy gondoltam h ilyen magasságból eltörne ha lezuhanna. Másrészt ehhez a súlyelosztáshoz vagyok szokva, részben stabilizál a levegőben a „tőkesúly”.
Nemrég volt a Kitesurf365-ön Marius Sanchez, aki Leucatban ugrott egy ~50 métereset magic gustból tube-al. Mesélte, hogy annyi adrenalin termelődött benne, hogy 2 napig nem aludt. Azért én is másnak éreztem ezt az estét, de nem ez volt eddig a legdurvább éjszakám, talán sokat tesz hozzá, hogy még az ugrás után több mint egy órát sportoltam, dolgoztam ki magamból.
Kérdezték páran, hogy mennyire sajnálom, hogy ezt az ugrást nem mérte a SurfR. Nyilván jól hangzana, ha ott lenne a nevem mellett egy 30-as szám, egy hivatalos rekord. De az igazság az, hogy én az lmúlt 9 évben nem magassági rekordokat üldöztem. Inkább a Balaton Királyai (Kitesurf OB) időszaka formált, amikor még nem voltak ilyen mérőeszközök, és a cél az volt, hogy valemilyen szabadstílusban legyünk a legjobbak. Most is ebben a szellemiségben készülök a GKA Hydrofoil Big Air World Tour-ra. Valószínűsítem, hogy ekkora ugrásom nem lesz a közeljövőben, vagy ha lesz, azt sem fogja a SurfR hitelesíteni. De innen nézve már tényleg másodlagos, hogy megdöntöm-e a korábbi 23.8 méteres rekordomat pár méterrel, hiszen az élmény biztos nem lesz olyan magas mint ez az ugrás. A next level számomra az, hogy brutálisan jó trükköket hajtsak végre. Amikor 18-20 méteren húzol egy megaloopot, vagy beraksz egy nyolc rotációs boardoffot – na, az az élmény, az az endorfin, az mindent visz.