Véget ért a 6 naposra tervett, de végül csak 5 taskos Magyar Siklóernyős távrepülő nemzeti bajnokságon, melyet Makedóniában, Krushevo-ban tartottak. Az AEndorphin csapat tagja Feil Kornél eddigi talán legjobb eredményével a nemzetközi mezőnyben overallban 9. helyen végzett, amivel a magyarok közt is bronzérmes lett Varga Ábel és Falucskai Lóránt mögött végezve. Az ő beszámolóját olvashatjátok. (Részletes eredmények a flymasteren)
Task 1
Tegnap lemaradtam a startrol sajnos mert besotetedett es keves volt a 40perc a kitekereshez. Volt elotte egy rontott startom, azzal is elvesztettem 10percet. Felhuztam az ernyot, elkezdtem lepdelni es kozben a balos oldalszel elcsukta az ernyo negyedet, de nem szakitottam meg a felszallast, remeltem h kinyilik, el is emelkedtem de beragadt es vissza tett egy ivben a starthely aljara a gazba, de szerencsere nem lett semmi bajom meg a cuccnak sem par karcolast leszamitva a vadlimon, igy siman vissza battyogtam. Utana probaltunk lejtozni, korulottem volt tobb magyar nagykartya, elindultunk kifele a leszallo fele mert a hegy nem adta. Ott egyszer egy termiket nem tudtam megfogni ugy mint a tobbiek es igy egyedul maradtam alattuk par szaz meterrel es ez a kulonbseg egyre nott. Keresgeltem egy meg 30perccel nyitas elott vegre fel birtam evickelni 1900ra de az itt nem szamit soknak, mert 600m a leszallo felfoldje a szerencsesebbek meg a felhok alatt 2700on varakoztak, de ez a magassagom csak arra volt eleg, hogy vissza tudjak menni egyaltalan a startcilinderbe a tobbiek alá. Keresgeltem de hiaba, amikor elrajtolt a mezony meg mindig 1600on voltam es meg 8percig tartott mire 2200rol el tudtam inditani a siklast a siksag felett a jellegzetes “Patkó” bucka irányába 78.poziciorol. Egesz jo vonalat fogtam ki, mert az elso pontig megeloztunk Bendeguzzal vagy 30 ernyot es a feladat felenel mar a 40.helyen voltunk, mivel csak az erosebben alltunk meg vagy kihasznaltuk a konvergenciát es delfineztunk.
A masodik ponthoz kersztezni kellett a síkságot de volt elottunk par pilota aki segitett megtalalni az aratas feletti termiket, igaz eleg trukkos volt a beszalloja. Alattunk a kombajnokrol derekszokben fujta a 30-35kmh-s szel a port, durva latvany volt. Sikerult majdnem a felhokig feltekerni, sot amikor elgyengult a mag, elindultam elore es ott meg erosebben tudtam felszivatni magam de nem alltam meg tekerni, pedig lehet volt meg benne 3-400meter ami kesobb jol jott volna. Kozben felszemmel lattam, hogy egesz kozel jar a beragadt elboly is, ezert igyekeztem nem vesztegetni az időt.
Az utolso elotti pontra menet alacsonyra kerultunk a locsolt kuloricak felett de lattuk, hogy elorebb tekereg egy nagyobb csapat. Sajnos itt Bendeguz elorebb menve elsullyedt egy termik learamlasaban de en megcsiptem 350meteren es erosebbnek bizonyult, mint amit a korabban erkezo tarsasag talalt ezert mind becsusztak alám en pedig 1900meterrol elindithattam a vegsiklasomat az utolso ponton at a cel felé, amikor a muszer azt irta, hogy 100meteren beerehetek. Hatra nezve csodalkoztam, hogy senki nem kovet, de biztam a dontesemben ami utolag nezve sikeresnek bizonyult, mert vegul 25.helyen sikerult beerni 13perccel az elso utan, csak a hianyzo leadpontok miatt 28. lettem, de nagyon orultem 8.magyarkent is! A celom a versenyen az, hogy minden nap golba erjek, ami eddig sosem sikerult es ezuttal ugy nez ki, hogy mind a hat nap is repulni fogunk.
Task 2
A masodik napon igyekeztem idoben elkeszulni mindennel, de meg kellett kicsit állitani a beulon is, meg elpakoltam a ballasztokat jol elosztva, maxra terhelve az ernyot. 1óra 10perccel a rajt elott szalltam fel, ezuttal verofenyes napsutesben. Ezuttal is volt egy kis csukas mindket szarnyvegen de szepen vissza nyiltak egybol es kiemelkedni is sikerult a szokasos helyen bizonyos magassagig. 1800on elindultam a varos fele szellel szemben, hogy a poziciom megfelelo legyen, ne sodrodjak el, de sajnos nem adta arra annyira es a tobbiek ezuttal is feltekertek a felhokig majdnem a starthely felett, de meg boven volt idom azt gondoltam. Elore siklottam a leszallo fole es mar egeszen lent voltam amikor egy nagy tarsasag alatt egy toredezett maggal hasonloan az elso naphoz eljatszottam ugyan azt a cikcakkozast mire feltekertem 2400ra egyedul. Az ugyesek mar egy felhovel elorebb jartak igy utanuk eredtem de sehogy nem tudtam feljutni, folyamatosan 500meterrel alattuk
Szenvedtem a darabos termikekben, amit az elenk 27kmh szel tort ossze. Volt hogy turelmesen feltekertem 200metert amit aztan fel perc alatt elvesztettem az egeszet egy -5ben. Az ido veszesen fogyott de szerencsere egy nagy sotet felho nott ami alatt egy szereny masfeles termikben szeles iveken fel birtam avaszkodni 3perccel a nyitas elott megfelelo pozicioba. Innentol kezdve vegig igyekeztem elol maradni es kihasznalva a konvergenciat nem tekerni.
Erdekes elmeny volt legelol menni es folyton mogem nezni, ahol sokszor a legnagyobb kartyak is megalltak tekerni ahol en atrongyoltam felgyorsiton vagy esetleg esseltem egyet trimmsebessegen de sokszor le se szalltam a parketta gazrol.
Abel volt aki sokszor alacsonyan elore nyomta majd felbukkant mellettunk de egeszen addig amig nem ragadtunk be egy gyenge masfeles termikbe nem is ertek utol bennunket masok, kb 10en nyomtuk legelol, de ott senki nem mert sokaig elindulni vissza a kikekult siksag fele az utolso pontra.
Jo utemben aztan mindenki megindult, en kezdtem visszakapcsolni, nehogy a vegen tultoljam es mivel vegig elol voltam nem is volt nagyon hova sietni amig mindenki kovetett. Egy jo vonalon sikerult menni, alig sullyedtunk majd egy hatalmas eros termiket festett a bolyunk es a kiszuras utan nem maradt mas csak a vegsiklas felhoalaprol. A muszer ezuttal is 100metert irt a golba amikor elsokent kileptem ujfent. Budai Peti, aki megis hamarabb indult el, alacsonyrol tekert felfele es az o termikeben leleptem a nyelgazrol amikor a szerb Bacanin elem kerult picit es ezt a 10masodperces elonyet meg is tartotta vegig, igy masodikkent ertem celba ami eddigi legjobb eredmenyem.
Az erdekes az volt hogy azt hittem mindenki meg fog elozni a 17km-s vegsiklason a Submarine beulokkel, de erdekes modon sebessegben nem voltak jobbak csak siklasban, ezert ok magasabban ertek be. Nekem az ess elott kezdett meleg lenni a pite mert a nagy sullyedes miatt mar -10metert ir a gol felett, de nem akartam lelepni a gazrol, hogy tartsam a poziciomat az “end of speed section” vegeig. Remeltem hogy az ess-ben majd talalok emelest a celhoz, ahol mar nem szamit az ido de kezdett nagyon kozeledett a talaj. Szerencsere ugy lett, hogy elkezdett minden emelni a cel elott, ahogy tegnap is, igy siman beertem es elsokent ert le a labam a celvonalban. Oriasi elmeny volt egyutt nyomni a legjobbakkal es masodikkent beerni, ugy tunik ossze alltak a dolgok vegre es a felszereles is levizsgazott, koszonom a tesomnak a beulot! ☺️
Task 3
Na hát a mai nap érdekesen indult mert nem volt egyértelmű a meteo előrejelzés, bár a Choukas evangéliuma tökéletesen bejött, hiába nem jelezte igazán egyik modell sem azt ami történt. Az volt az elképzelés, hogy sokáig nem indul be az idő, de aztán hirtelen túlfejlődik a Pelagóniai-medence északi részén, ami elég szűk időablakot eredményez számunkra az “arénában”.
Ma először nem hátszeles feladatot kaptunk, hanem egy háromszöget, két fordulóponttal és egy újfajta “megemelt” gólvonallal, ami a biztonságot hivatott szolgálni. Eddig nem nagyon használták versenyeken ezt a megoldást, aminek a lényege, hogy nincsen klasszikus “End-of-speed/ESS” szakasz, ameddig nyomni kell a gázt, majd azon belül elérni a gólt akár pár méteren is a teljes idő- és távolság pontok bezsebeléséhez, hanem egy virtuális függőleges falként működik a célvonal, ami nem ér le a talajig, így mindenkinek marad elég magassága a tereptárgyakat kikerülve biztonságosan leszállni. Ha valaki alá érkezik akkor a pontjai a magasság csökkenéssel exponenciálisan degradálódnak – nekem tetszik! Végül aztán nem tudtuk kipróbálni igazán, mert lefújták a feladat ketharmadánál a mai futamot, amikor egy hatalmas zivatatcella alatt jártunk az élbollyal. Valaki viccesen meg is jegyezte a chaten, hogy ma igazán “elevated goalunk” volt, ugyanis minden emelt őrült módon a fekete fenekű rettenet alatt padlógázon is.
Na de vissza az elejére, szóval nem tudtuk pontosan, hogy mikor érdemes majd megadni felszállási engedélyt a mezőnynek, de az valószínűsíthető volt, hogy később esni fog északon. Két oka is volt annak, hogy több eligazítás során is tologatták 30-30 perccel a rajtot, mivel a starthelyen erős hátszél volt és a felhőalap is a starthely alatt helyezkedett el az erős inverziónak köszönhetően, ami egy meleg légréteg és gátolja a termikek emelkedését. Közben viszont ez a záró réteg folyamatosan emelkedett és a termikus befújások is egyre gyakrabban érkeztek a megfelelő keleti irányból, így végül 14:30-ra tették a rajt idejét és bőven maradt időnk a megfelelő pozícióba kerülni egy korai starttal.
Másfél órával előtte terveztem kb felszállni, ami elég soknak mondható. Talán még sosem csináltam ilyet, ahogy olyat sem, hogy kihasználva az összetett 10.helyi elsőbbségi lehetőséget kikerültem a tűző napon álló sort, de épp jónak tűnt a szélirány- és erősség és tudtam, hogy ez könnyen megváltozhat.
Szerencsés ütemben erkeztem a műfűre, pont megüresedett a jobbszélső kedvenc helyem és egy kis igazítással a zsinórokba nyúlva sikerült is egyből elemelkedni és végre a héten először, közvetlenül a starthely előtt balra levő kis gerincről a felhőkig tekerni tankönyv szerint, megspórolva az alacsonyan való keresgélést, stresszt és ízzadást.
Pont a tegnapi három dobogós befutó verődött közben össze Ábel és Vladimir személyében, jó helyre kerültem.
Mivel még rengeteg időnk volt, elindultunk felfedezni a város mögötti hegygerinceket és csúcsokat, hátha az lesz majd az optimális kiindulási pont a nagy rajtcilinderhez, de nem annyira vált be, hiába páztáztuk hárman többkilométeres vonalban. A legjobbnak Ábel kinti vonala látszott, ezért oda mentünk mindannyian majd ott ismét szétváltunk magok után kutatva a síkság és a “Krokodilnak” becézett hosszúkás kis bucka felett, ami amúgy jópárszáz méterre emelkedik így is ki a feltöltődött medence fennsíkjából.
Ahogy eddig minden nap, ezúttal sem hagyott minket cserben és csakhamar magasabbra kerultunk, mint a hegyen várakozó egyre csak bővülő boly, úgyhogy amikor el kellett dontenem, hogy hova helyezkedjek, végül kint maradtam és pont amikor kellett, tokeletes idozitessel sikerult egy folenk szuleto es szepen cseperedo süldő gomolyfelhő karjaiba szállni 2700méteren Ábellel, majd onnan elsők között elindítani a nemzeti bajnokság harmadik napját.
Lehetett látni, hogy a hegy mentén kialakult egy sötét felhőút, de reméltük, hogy az előttünk felbukkanó kis felhőbébik is szépen emelnek majd a kékebb, így jobban napsütötte síkság felett. Sikerült is minőségi emelést találnom a jobb szárnyon, mire üldözőink nyomban reagáltak, így amint gyengülni kezdett mentünk is tovább, hogy bezsebelhessük a leading bónuszpontokat minél tovább. Hosszú távon elkerülhetetlen, hogy utolérjenek a hatékonyabban dolgozó nagyobb bolyok, de ketten is már dupla akkora eséllyel dolgozunk elől, mintha valaki kamikaze módon nyomná egyedül, ami elég rizikós, de néha be tud jönni erősebb időben és Ábelnek kedvenc stílusa. Nekem az ilyen dinamikus páros a kedvenc formációm kellő óvatossággal, így egy ponton úgy éreztem, hogy jobb bevárni a többieket mivel nagyon süllyedni láttam az időközben élretörő Vladimirt és társát, akik végül a hegyről támadtak 500méterrel magasabbról érkezve és tovarobogva a hatalmas árnyékba, akiket Ábel megpróbált megcsípni.
A sötét kiterjedt felhő ami alatt egész jó emeléseket találtam még, tökéletes pozíciót biztosított számomra, hogy a minket hajszoló vérszemes csapat alám érkezzen és kifesse körülöttem a levegőt, így vissza kapcsoltam egy sebességi fokozatot és körbevettem magam egy kb 8 fős ütőképes csapattal, akiket kontrollálhattam, vagyis picit kihasználhattam, dehat eddig ők is ezt tették velünk megfizetve a leading pontok hiányának árát persze, melyről szívesen mondtam le innentől a biztosabb haladás érdekében.
Jó döntésnek bizonyult, mivel az első 3 pilóta meglehetősen alacsonyról kellett, hogy felkaparja magát, míg mi majd 1000méterrel magasabban vitorláztunk föléjük és tekertünk tovább. Közben a mögöttünk levő hatalmas üldözőboly is beért alánk, de addigra mi már nyomhattuk is tovább az egyre fekedető észak felé, ahol több helyen is esett az eső a távolban.
Várható volt, hogy ezen a szakaszon is rövidesen minden bedurran, vagy hirtelen leáll az esőtől, ami így, vagy úgy a nap végét jelenti majd, de a pilóták kitartóan mentek Prilep esőfüggönnyel körülvett városa felé, hátha még valahogy befejezhető a feladat az élbolynak, de már a rádióforgalom is felbolydult és egyre több level2 bejelentés érkezett. Ahogy közeledtünk hamar kiderült, hogy kezd veszélyessé válni a szitu, mégsem hangzott még el a hármas szint bejelentése, ami jelezte volna, hogy valaki szerint nem szabadna folytatni a repülést, így még megálltunk tekerni is egy utolsót, ami helyett nyomni kellett volna előre alacsonyan akár, mint az ökör a pontok maximalizálása végett, amivel akár ezt a végül kb. 80%-os, mégis nagyon értékes napot meg is nyerhettem volna, de így is minimális pontkülönbséggel lettem végül hatodik, amivel összesítve a három nap eredményeit sikerült összetettben az 6. helyre feljönnöm, második magyarként, ami eddig még sosem fordult elő repülő karrierem során, na de még nincs vége!
Visszatérve a drámára: végül aztán folyamatosan mindenki mondta a level2-t, amit nyugtázott a szervező, bár nem tudom mi értelme volt, mert már rég lvl3-t kellett volna jelenteni az elsőknek vagy a biztonsági bizottság tagjainak de ez mindig kényes kérdés, így végül elég későn érkezett az első level 3 hátulról, ami után viszont azonnal stoppolták a feladatot és mindenki hátrafordulva menekülhetett a délnyugati, még naposabb irányba, de így is kaptam pár kövér esőcseppet és folyamatosan erős emelésben haladtam padlógázon. Igyekeztem lehagyni a kifejlődés alatt álló zivit, hogy minél messzebb szàllhassak le biztonságban, kifutószél és eső nélkül, ami sikerült is jó 20km-vel odébb, ismerős “lakótárs-ernyők” társaságában egy frissen learatott gabonatáblán anti-G ernyővel 1200métert süllyedve.
Annyi szépséghiba azért becsúszott, hogy leszálláskor az utolsó pillanatban az ernyő helyett a vidám köszönésre figyeltem és megcsúsztam az elszórt szalmán, amikor Rózi úgy döntött, hogy ő még repülne kicsit, ettől befordultam és a csupasz térdemet – akár a nád – több mély barázdában benyeste… hát ez nem hiányzott de kijárt úgy tűnik és igyekszem venni a jeleket, valamint a meleg ellenére innentől felcsatolni a hosszú gatyaszárat, ahogy eddig minden szezonban, mert már első nap is megjártam a másik lábszárammal az éles gazban… Sose repüljetek kesztyű és hosszúgatya nélkül, se papucsban, ha nem akartok felesleges kockázatot vállalni, még ha néha brahi is – akár így motorozni is – csak nagyon nem menő elesve csupa vérnek lenni… Szerencsére kaptam segítséget Judittól és Mikitől, valamint később a visszaszállító kisbuszban is, sőt a szálláson a Zsolti kapitány is ellátott profi anyagokkal, a 70%-os alkoholt megéreztem elsőre, de még versenyben maradok a holnapi valószínű esőnap ellenére, vagy tán okán is – drukkoljatok!
Pihenőnap
Írok picit a negyedik napról, amit végül szerencsére pont jókor lefújtak reggel, így tudtam pihenni, valmint időt hagyni a térdem alatti csúnya seb gyógyulására, ami miatt 3órát se aludtam aznap hajnalban, ráadásul elmentünk délután egy kis kirándulásra is, és többszáz éves ortodox kolostorokba kukkantottunk be, melyek felett eddig csak repültünk.
Az első kolostorban egy női rend tevékenykedett és szorgos biogazdálkodásuk eredményeként lehetett venni kulonbozo finomságokat is, festett ikonok és a szokásos vallasos csecsebecsék mellett, így egy almaecetet hoztam és a sebemre tokeletesen passzoló propoliszos tinktúrát, amit egyből ki is próbáltam, majd folyamatosan alkalmaztam szép eredménnyel.
Keresztelő Szent János nevére “keresztelt” kolostor itt található.
Ezután a közelben levő eldugott ám annál hangulatosabb Vila Gorna Kuka étteremben ettünk kiadós helyi ételeket, többek között a Fördős Zé által ajánlott távcse-grávcsét, ami egy babfőzelék szerű kiadós egytálétel.
Isten Szent Anyja nevet kapta az impozáns kilátással rendelkező, ősidők óta szakrális szerepű hely 20percre a várostól.
A sors fintora, hogy ezen a napon tartotta meg a magyar szervezés is a szokásos közös vacsoráját, amit ezúttal nem Krushevóban, hanem a közeli nagyvárosban, Prilepben improvizált nagy sikerrel a Laki nevezetű hagyományos makedón étteremben, ezért beiktattuk előtte a közeli sziklatetőn lévő híres kolostor látogatását is, ami alatt starhely is található.
A starthelyet mar nem volt időnk tuzetesebben megnezni de az egesz placc olyan foldonkivulinek hatott a tobbek kozott vulkanikus sziklakepzodmenyeivel, melyek kozt mintha homokko es meszkoretegek is megbujtak volna. Neha ugy ereztem hogy a svedorszagi lapos betonszeru sziklakra hajaz, neha meg a gorog Meteorakra, igazan szep hely, de sajnos a kolostor allapota nem biztato, allagmegovas nyomai lathatoak tobbkevesebb sikerrel, helyiek ezuttal nem mutatkoztak bar biztosan vannak páran.
A kiados vacsi jol esett igy a kesoi ebed ellenere is, itt is megkaptuk a szokasos macedon menut ami sopszka salataval es grillezett sajttal indult de aztan vegtelen mennyisegu sult es fotthust tartalmazott valamint az emlitett babfozeleket es a kedvencemet, a muszakahoz picit hasonlo zoldseges, krumplis potkoltszeru ragut. A teljes magyar mezony nehany kiserojevel es macedon vendegevel egyutt sem tudta a felet megenni a finom eteleknek amik fejenkent kb 5000ft-ba kerultek egy itallal egyutt, de szerencsere nem veszett kárba, mert tobben elcsomagoltuk es bosegesen jutott kesobbre, de még a rengeteg koborkutyanak is a faluban a hatalmas csulokcsontokból.
Task 4
A verseny jelenlegi allasa szerint 6. overallkent es 2.magyarkent vegeztem volna, de még 2 potencialis versenynap elottunk allt, ami rengeteg izgalmat és elmenyt tartogatott, vágjunk is bele!
A negyedik napra tokeletes idot josoltak gyenge szellel, ami lehetove tette egy eszakra indulo zartabb es szebb, hegyeket erinto utvonallal kecsegteto kb 74km-es feladat kiirasat 13:30as starttal
Kihasznalva az elsobbseget kenyelmesen levegobe kerultem egy órával a rajt elotti kékben es szinte magassagvesztes nelkul nyugodtan lejtoztem fel a varos fele eso hegyoldalon a gerinc fole majd tekertem ki a tobbiekkel teljes 115kg-s terhelesre sulyozva a maximalis sebessegre optimalva,. Ezutan egy csodaszep felhoszorfos elmenyben volt reszunk amikor beindult felettunk az igazi idő.
Gyorsan hiztak a cumulusok koroluttunk es a varos mogotti hegycsucs felett kinőtt egy baratsagos congestus , ami annyira dolgozott, hogy szétterült és az oldalfala mellè szívott bennunket, szinte meglejtőzve emelkedve egyszercsak már alánk is felhőfoszlányokat képezve. Lélegzetelállító látvàny volt, ahogy egy óriás lábát legyekként körbetáncoltuk a nyitás előtt, melyről Percze Ati csodaszép videofelvételt is készített, ráadásul látható is vagyok a pink ernyőmmel, Rózival! Pár képet lőttem én is örömömben, aztán indulni kellett a rajtcilinder felé, gyorsan “elröpült” az idő ilyen társaságban.
A kétévvel ezelőtti nemzetiről emlékeztem, hogy milyen helyeken érdemes északra emelést keresni, de azért defenzíven indítottam a feladatot, hagytam, hogy sokan elém menjenek miközben emelkedtem mèg egy picit és figyeltem az első kritikus döntési pontot, hogy vajon a legjobbak levágják-e a síkság fele az utat vagy körbe mennek a hegyeken kerülve, és úgy tűnt, hogy mindenki a kettő közé céloz, a hegy lábánál lévő kis dombok irányába, ahol múltkor is sokan jobb emeléseket találtak, mint én amikor magasan körbe mentem egyedül, így ezúttal nem akartam különcködni és a magassági előnyömet kihasználva kerülgettem az előttem levőket, majd Ábelt a szokásos legelső és legalacsonyabban lévő pozícióját látva igyekeztem feltárkózni Rácz Balázs mellé, folyamatosan 360fokban figyelve, hogy vajon ki találja meg az első termiket, ami sokáig váratott magára.
Először páran a balszélen a hegynél találtak valamit amire sokan abba az irányba indultak de nem tűnt igazán erősnek ezért mi mentünk tovább a lefutó gerinc alja fele optimális úton Ábellel, na meg neki nem is nagyon volt más választása. Páran vérszemet kapva teljesen kiborítottak balra a magasabb vonulatokra de pechükre semmit sem találtak a süllyedésen kívül, mikozben mi egy kicsit firnyákos magocskát kezdtünk megfesteni és hamarosan a boly tetejére kerültünk, ahonnan elérhető volt a következő pont egy fennsík mögött. Emlékeztem, hogy múltkor is ott volt a “nap termike” de azért nem rohantam előre, ezúttal is kivártam türelmesen és tekertem még két kört, majd fullgázon utánuk indultam. Hiába érték el a pontot, úgy tűnt, hogy nincs ott az egyértelmű emelés épp ezért aztán lassítottam, majd megláttam Ábelt, akit épp lemosott a hegy és alacsonyan tovább indul a síkság fele. Már majdnem utána indultam egy nagy kockáztatással, hátha ketten megléphetünk mindenki elől, amikor engem “vert pofán” a várva várt 4-es termik és mindenki elindult felém. Elég makrancos volt, ugrált ide-oda a mag, be-ki estek a pilóták és volt aki szembe is tekert, úgyhogy kezdett veszélyes lenni a helyzet de sikerült feltekerni szűken pár pilótával a felhőkig, majd onnan elsőként elindulni. Kifele menet tovább szívott a felettünk képződő pamacs és itt újra visszakapcsoltam, hagytam, hogy az elit boly elém kerüljön picit lejjebb, így tökéletesen kontrollálni tudtam őket, azaz csak figyelnem kellett, hogy melyik széle emelkedik a sornak és kis korrekciókkal mindig felettük tudtam maradni.
Egyszercsak megláttak valakit egy jó kilométerrel odébb jobbra komótosan emelkedni és mindenki rácápázott de nekem más ötletem támadt meglatva a halványan sűrűsödő felhőembriókat magam előtt sorakozva, így gondoltam egy merészet és folytattam az optimális utat. Meglepetésemre senki sem követett, de hasonlóan tudtam emelkedni, mint az egyre lemaradó csapat, bezsebelve így a leading pontokat. Itt ha igazán taktikus lettem volna, ki kellett volna várnom, hogy ismét egyesüljek a bollyal, de úgy dontottem folytatom előre Ábelesen az utam egymagam és bíztam a halovány felhőútban, de sajnos nem úgy működött, ahogy szerettem volna és egyre alacsonyabbra csúsztam, miközben egyre többen utolértek a teljes gázt bátrabban nyomva. Ez a kockázatos döntés úgy tűnt, hogy sok pontba fog kerülni, de azert bíztam benne, hogy a feladat maradék kétharmadán még valahogy lesz esélyem felzárkózni, ha majd ők is beragadnak valahol, de persze ennek az esélye a bolynál sokkal kisebb, mint a magányos farkasokkal.
Hiába próbáltam a pamacsokra helyezkedni, nem találtam igazán jól tekerhető termiket, csak gyenge széteső bubikat és kétségbeesve már oldalra is kiszúrtam amikor a második boly is megelőzött magasan. Mire végre egy értelmesebb 2,5m/s -os kozepeset tekerni kezdtem már a C ernyők huztak el felettem, de szerencsere megerkezett alám Gabrieli Ricsi, akivel aztán ketten egész magasra tudtunk emelkedni, de mar ment is tovább a kozben alacsonyra kerulo élboly fele egy kis kerulovel jobbra a “Patkó” irányába de erosen sullyedve, mikozben az optimalis uton emelkedo pilotatarsakat lattam, igy en arra mentem valamivel kesobb, biztonsagosabb magassagbol indulva. Kozben o is kapcsolt es ugy lattam becsatlakozik par kor erejeig elottem majd megint tovabb indult jobbra, igy mire en oda ertem mar hult helye volt, de pont csatlakozni tudtam a kegyesen festo pilotakkal egy igazan jo 4es magba, koztuk Evangelos Choukassal, a híres meteo mágussal. Amikor mar gyengulni kezdett a termik én is neki vagtam, de nem az elboly utan kerulve, hanem az utba eso dombok fele, ahol jol ismert termikekre szamitottam optimalisan erintve a deli cilindert.
Hatalmas mazlim volt, ugyanis 600meteren becsippantva egybol ereztem, hogy itt valami szorny fog hamarosan beszippantani, ugy csalogatta a szarnyamat balra, ahol szinte felhoalapon tekeregtek felettem joparan. Sikerult megtalalni az igazi magjat, ami 5,5 m/s volt egesz koron, igy par perc alatt 1000metert emelkedtem, szinte mellé érkezve a tobbieknek a felhonel – igazi ernyos mennyorszag!
Az utolso fordulopont kovetkezett az elsokent bevezetett “elevated-goal” elott, ami némi kihivassal szolgált mindannyiunk szamara. Meg a muszert is frissitettuk Szabival, a magyar Air3 forgalmazoval, hogy optimalisan mutassa a beerkezes magassagat, csak sajnos (?) a szervezok altal megadott feladatfileban hiba volt, ami egy kis zavart keltett az elbolyban is.
Tudtam, hogy meg kellene jelennie lassan a cel atrepulesi magassaganak a muszeren, meg ha -999m-t jelezve is, ami mutatná, hogy hány tekeresre van szuksegem a vegeig, ugyanis egy rovidebb szár után már jonnie is kellett a celrasiklasnak, allitolag alacsonyan hatszellel, igy arra koncentraltam, hogy lehetoleg tobb idot mar ne veszitsek tekeressel, hanem csak jo vonalakat valsztva repuljek egyenesen amilyen gyorsan csak tudok, hatha utolerem igy a kerulo uton jaro tobbieket.
Prilep varosa fele balra egy hatalmas fekete “felhoautopalya” kezdett kiepulni, ami alatt tekeregtek paran, igy enyhen jobbra kormanyoztam Rózit és ha emelesbe is ertem magasan, csak pár kört mentem benne, lopva a magassagot es poziciot, utolerve a turelmesebben korozoket.
Lattam magam elott magasabban Lorit, ahogy beleoldalazik a felhoutba majd inkabb balra a tekero elboly ele helyezkedik, de en inkabb tovabb oldalaztam a sotetseg fele jobbra, ahol gyorsabban emelkedoket lattam. Amikor pedig elertem a konvergenciát, lepadlóztam a gázt és úgy robogtam a megszűnő szembeszélben a hatalmas egybefüggő felhősáv alatt folyamatos emelkedésben alulról megelőzve szinte a teljen élbolyt! Kíváncsi lettem volna az arcukra, ahogy állva hagyom őket a semmiből érkezve. Nagyon működött szerencsére, ők pedig sokan hittek a hamis adatoknak, miszerint még mindig nem érik el a közelgő célvonalat, ezert is lassabban haladva.
Amikor becsippant az utolsó pont, meg sem alltam tekerni a tobbiekkel, hanem nyomtam tovabb egyenesen elore, de azert figyeltem, hogy nehogy az utolso metereken rontsam el vegleg a napot. Talán 2-3 ernyő volt előttem csak, de jóval alacsonyabban, ami mutatta, hogy nagy sullyedesek varhatoak. Megpillantottam a kovetkezo fordulopont talaj feletti magassagat, aminek ott sem kellett volna lennie es 300metert mutatott, amibol egyertelmu lett szamomra, hogy jol gondolom, hogy lotavolsagra vagyok a beerkezeshez es az alatta levo cel feletti -650meteres magassag biztosan tèves, így folytattam az utam a kozben meg-megallo alacsonyan karistolo maganyos ernyok fele, hogy maximaljam a nyerheto magassagot egyenes siklas kozben is.
Volt egy egeszen eros termik par km-re a 300meterre felemelt celvonal elott, ahol megalltam tekerni a biztonsag kedveert, foleg, hogy volt egy kis elonyom az uldozoim elott es az elottem elo nehany ernyo ugy tunt, hogy nem fog kello magassagban beerkezni, igy biztosra szerettem volna menni, de mar a szemem sarkabol lattam is a fizikai vonalat a foldon a jol ismert piros sator mellett, igy ugrasra kesz voltam az tenyleges vegsiklassal. Ugy tunt mindenki mas is meg emelkedik, de amikor 450metert irt talaj felett az erkezesre a “kovetkezo pont” magassaga akkor kimeletlenul nekivagtam ujfent elsokent parketta gázon, mert tudtam, csak így van esélyem lenyomni a jobban sikló submarine tipusu beulovel rendelkezo vetelytarsakat.
Mukodott a dolog es tul magasan is ertem be harmadiknak a celba 400meteren, viszont a komoly korabbi lemaradas miatti leading pontok nagyon hianyoztak, igy vegul aznap 15.kent zàrtam a feladatot. Utolag az is kiderult, hogy eleg lett volna akar 220meteren beerni, amivel tovabbi 50masodpercet nyerhettem volna es valoszinuleg tenylegesen ott lehettem volna ujra az aznapi dobogosok kozott, de igy sem panaszkodhattam, mivel osszesitve a 3.helyre alltam elso magyarkent, ami meg sosem tortent meg velem!A macedon csapat probalt fellebbezni a hibas feladatfile miatt vegul sikertelenul. A gond ugyanis az volt, hogy 960meter magassag volt megadva a gólnak 300m helyett abban a segitsegkent megadott opcionalisan hasznalando QR kódban, amit el is hittek a szemmertekuk helyett én pedig nem. Ez azert nem segit egy ujdonsag bevezetesenel, ahol amugy is ellenallas van a rutinos pilotak reszerol, nekem viszont valoszinuleg hozzajarult a felzárkózásomhoz.
A macedon csapat probalt fellebbezni a hibas feladatfile miatt vegul sikertelenul. A gond ugyanis az volt, hogy 960meter magassag volt megadva a gólnak 300m helyett abban a segitsegkent megadott opcionalisan hasznalando QR kódban, amit el is hittek a szemmertekuk helyett én pedig nem. Ez azert nem segit egy ujdonsag bevezetesenel, ahol amugy is ellenallas van a rutinos pilotak reszerol, nekem viszont valoszinuleg hozzajarult a felzárkózásomhoz.
Este egy kozos evős-ivós programja volt a mezőnynek a Hotel Montanaban, ahol aztan jól megbeszéltuk a dolgokat és az volt a mondás, hogy holnap valószínűleg nem fogunk repülni egy újabb átvonuló front miatt, ami azt jelenthetné, hogy magyar bajnokként zárom ezt a versenyt…
Task 5
Az utolsó éjszakán ismét nem nagyon tudtam aludni, valószínűleg izgultam, hogy mi lesz a nappal, de cserébe végignézhettem a hajnali fények összes árnyalatát a teraszunkról, miközben nyújtottam és egészen energikusnak éreztem magam, de próbáltam maximálni a pihenést aztán 7óráig, különösen azért, mert este későn jött az info, hogy fél órával korábban várható a felszállítás. A reggeli meteokat nézve úgy tűnt, hogy bármi lehet, de inkább esélyes, hogy repülünk valamennyit, ezért lélekben erre készültem.
A starthelyen ezúttal minden picit gyorsabb ütemben történt, hamar ismertették az 54km-s feladatot és vártuk, hogy startolható legyen az idő a reggeli hátszél helyett. Azt is elmondták, hogy a nyugati starthely is szóba jöhetne, ami a korai órákban nem szokott működni és picit kényelmetlen is átcuccolni (2 éve volt egy ilyen nap, nem vágytam rá ezúttal), de aztán egy későbbi briefingen kijelentették, hogy tilos azt használni, megvárjuk, amíg a völgy felől felérnek a keleti pöffök a termikekkel, aztán mindenki igyekezzen, mert hamar véget érhet a nap. A rajt időpontja is ennek megfelelően picit korábbra lett kitűzve, 13:15-re, bár nem annyira jelentősen, hiszen idő kellett ahhoz is, hogy fent tudjuk maradni, majd a megfelelő időben együtt lovagolhassuk meg a természet erőinek áradását azelőtt, hogy aztán veszélyesen “kiöntsön fölfelé”.
Pont egy órával előtte sikerült kényelmesen felszállnom a még alapjáraton pöfögő hegyoldalra és 10 percnyi nullázás után szép komótosan felemelkedni a gerinc fölé. Innen már tudtam válogatni a szépen megfestett éledező termikek közül és ezúttal a déli irányban lévő startcilinder felé vettem az irányt.
Csakhamar kiderült, hogy a mögöttünk levő nyugati völgyből is sodródnak felénk emelések és végül innen sikerült igazán jó helyre kerülnünk többek közt Ábellel, akivel szinte minden nap hasonlóan helyezkedtünk, igaz ő legalább 15-20perccel előbb startolt mindig, de talán még többel is és ujjatlan trikóban, kesztyű nélkül “húzódzkodott” a majrévasakon iceman módjára, de mosolyogva és integetve üdvözölve egymást.
Egy bátor pilóta jóval alattunk indult dél fele magányosan kitekerni a megfelelő indulási pozíció közelében, ezért szemmel tartottam és amikor megláttuk, hogy emelkedik mindannyian a közelből ráhelyezkedtünk, aki addigra majdnem velünk egy magasságra tekert és nem mellesleg a Szabi volt!
Kozepes magassagból inditottuk a feladatot, ami egyből a síkság irányába tartott volna, ezért most is óvatosabb voltam, hagytam, hogy mások menjenek előre, azért is, mert láttam pár top pilótát a laposon meglehetosen alacsonyra kerulni még a nyitás előtti percekben. Ábellel szerettem volna egyutt indulni, csak ő közben meglógott mellőlem egy erősebb maggal, amit én már nem találtam picit alatta, így azt terveztem, hogy addig a hegyen maradok, amíg csak lehet és minél magasabbról szúrok majd a medence közepébe. Szerencsére a híres hegyi-házi termiket sikerült megtalálni még ha erősen fel is darabolta a nyugati áramlás a leeoldalon és a hosszan bőgő, süllyedést jelző variométer vidám csipogásba csapott át. Itt maradtam viszont le a favorit Vladimir Bacanintól, amikor nekik szintén hamarabb lett meg a trükkösen ugráló termikek közti igazi mag, mint nekem. Itt már 2800m körül tökéletes megfigyelési pozícióba kerültem és látva a továbbra is erősen süllyedő alföldi vonalakat én a hegy lába mentén sorakozó felhőcskéket céloztam meg, sőt úgy tűnt, hogy egy kis kerülővel még a merőleges irányban is felhőszívásban megőrizhetném magassági előnyömet a párperces időbeli hátrány ellenére is, ezért tovább tartottam délnek a hegyen, miközben az élboly a Patkót kezdte “reszelni” jó alacsonyan.
Utólag sajnos úgy tűnt, hogy nem működött az “ördögi” tervem második része és jobb lett volna hamarabb levágni balra a kanyart, de még így is az üldözőboly föl érkeztem Lórihoz, úgyhogy hamar túltettem magam rajta. Körbe minden ki volt festve körülöttem és előttem, így nyugodtan válogathattam a következő mozdulathoz. Miközben emelkedtünk Lóri és Ricsi kiszállt az előttünk jóval előrébb és jobbrább lévő tekerő Ábel láttán, aki feltehetőleg ma is mindenki előtt járt, már a következő pontról visszafele, de én nem kapkodtam, mivel láttam, hogy sok magasságba fog kerülni innen nekik oda érni és inkább az előttem levő mini-bolyok között lavíroztam közepes gyorsítóval, néha pár kört tekerve ott, ahol érdemes, vagy csak lassítva picit és így loptam a pozíciót sikeresen, ugyanis a Patkóra vissza érve a 35km-s végsiklás előtt ismét a teljes élboly tetején tekertem már, egy feszült lépésre a mindent eldöntő végjáték előtt…
A szélelőrejelzés több napon se jött be, így ma sem, szóval az idei verseny szempontjából rekordhosszú 35km-s kvázi végsiklást sem támogatta a remélt hátszél, hanem jobbról enyhén sodródtak a felhők árnyékai alánk. Tudtam a második nap óta, hogy bár sebességben nem maradok alul a “tengeralattjáró” beülőkkel szemben, akkor a fele ekkora padlógázos sikláson kb 300métert vertek rám, ami ezúttal nem fért volna bele, de bíztam abban, hogy még lesz egy tekerésünk közelebbről. Mégis amikor megláttam magam előtt a korábbi napokhoz hasonló halványan derengő felhőutacskát kipattanó kis pamacsokkal vonalszerűen a cél felé, akkor ösztönösen hagytam ott az egyre gyengülő és turbulenssé váló termiket élbolyostól. Utólag nézve teljesen felesleges kockázatot vállaltam, hasonlóan az előző naphoz és ami még szebb: ezúttal sem működött úgy, ahogy szerettem volna…
Rohamosan csökkent a magasságom üldözőimhez képest és csak nem sikerült a várt termiket megtalálni a kurzuson, ahova reményeim szerint követtek volna a többiek, viszont a célbaérést sem szerettem volna feladni teljesen, így jobbra nekiálltam kitúrni egy termikkezdeményezést, amiben segített pár sorstársam és végül egész jó kis 4-es magot találtunk, csak addigra 20an megelőztek bennünket és picit előrébb hasonló ütemben emelkedni kezdtek a tényleges végsikláshoz.
A völgy közepét hosszában egy csatorna választotta itt el, baloldalán egybefüggő gabonatarló szőkéllett potenciális termikekkel, jobbra pedig csupa zöldre locsolt kukoricatenger leselkedett várhatóan a szokásos itteni süllyedéssel. Nyomtam amíg tudtam teljes gőzzel előre, hogy minimalizáljam a hátrányomat és egy darabig úgy is tűnt, hogy csökken a köztünk levő távolság, de egyre jobban beleértem a süppedésbe, míg ők jobban siklottak a sárga szektorban a submarinekkel, így sajnos az ESS előtt egy bő kilomèterrel fel kellett hagynom az üldözéssel csökkentve így a süllyedés mértékét a biztosabb célbaérés reményében. Korábban itt előfordult velem, hogy sorban hullottak ki előttem a pilóták és én is épphogy 0m-en léptem rá a célvonalra egyenes siklásban imádkozva. Ezúttal is többen kikoppanáshoz közeli magasságban érték el az időmérő szakaszt, akik felett én 300méteren elvitorláztam és végül közvetlenül a gól előtt már emelésben élveztem a biztos beérkezés ízét, amikor egy kis videót is küldtem barátaimnak, hogy osztozzanak örömömben, miszerint teljesítettem a kitűzött célom: minden versenynapot sikerült végigrepülnöm életemben először!
Leszállásnál mindenki örült egymásnak és izgatottan vártuk az eredményeket is, csakhogy nem volt mire várni, mivel újabban élő pontozás van, így amikor a sátorhoz értünk és lepakoltunk, egyből rápillantottam és hatalmas üdvrivalgásban törtem ki, amikor megpillantottam magam dobogós magyarként 9.nek összesítve, Ábelt pedig magyar bajnokként, összesített másodikként aki minden nap csodával határos módon oldotta meg egyedül legelöl a feladatot! Mindkettőnknek fülig ért a mosolya és reméltük, hogy az eredmény hamarosan hivatalos lesz és már nem változik. Köztünk pedig másodikként a magyar bajnoki címvédő Lóri futott be, akit leszálláskor cserkésztem be.
A hazaúton így utaztunk együtt és közös képet is készítettünk, elismerően osztozva egymás örömében.
Utoljára az első külföldi versenyemen álltam dobogón a nisi magyar nemzetin, ahol tobbek kozott megismerkedtem azzal a csapattal, akikkel azóta is egyutt jarunk a nemzetikre kvázi munkatársi keretben: Domokos “Api”Tomival és Bendegúzzal, valamint a macedón csapat csillagaival Darkoval és Martinnal, akik a világranglista csúcsán helyezkednek el a top3-ban és megmutatták nekem ezt a helyet egy spontán továbbruccanás keretében Nis után, ami aztán nagyban hatással volt a tàvrepülő fejlődésemre. Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy padawanként ezúttal rászolgàlok a vizsgára és Darko előtt végzem, de ezzel az utolsó húzásommal helyére kerültek a dolgok és pár hellyel lenyomott, további inspiràciót adva, ahogy a bajnoki cím és életem első megnyerhető versenyfeladatának, sőt egész versenyének potenciális megnyerése is. A hibák tanulságát végre le kell tudni vonni, hiszen majdnem megint úgy úszott el a biztos dobogóm, mint 4 éve C kategoriában Cameliben az ego miatt de az azért még egy másik liga volt és jóval kevesebb tapasztalattal is rendelkeztem.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek aki biztatott, drukkolt és kovette az eseményeket, köszönöm az utitársaknak és a szervezőknek ezt a felejthetetlen hetet és szívből gratulálok minden díjazottnak és résztvevőnek – repüljünk együtt, puha leszállásokat!
Hamarosan Euróba Bajnokság
Ha minden igaz, 3 hét múlva EB ugyan itt, jó kis felkészülès volt ezt az első vàlogatott cat1 versenyemhez, csak kellene még szerezni es megszokni egy submarine beulot a jobb eselyek miatt, bar lehet ez a kirpobalt szett most tobbet ad mentalisan.