Európa egyik legszelesebb régiójába tartozik Hollandia. Napos, lightwindes napoktól kezdve 50 csomós viharokig mindenben csúszhatunk itt. Nem véletlen, hogy rengeteg híres holland kitesurfös van: Ruben Lenten, Kevin Langeree, Youri Zoon, Jerrie van der Kopp, stb.
A legtöbb holland spot egy kisvároshoz tartozik. Hangulatos belvárossal, dűnés tengerparttal. Kellemes lehet megszállni közel az egyik spothoz.
Mi azonban úgy jártunk be néhány holland spotot, hogy Amsterdamban szálltunk meg. Így napközben kocsival mentünk a szél után, este pedig a főváros által nyújtott előnyöket élveztük.
Költségek
Sajnos a költségek elég magasak egy holland kitetrip alatt. Ugyan olcsón ki lehet jutni repülővel Amsterdamba, azonban egy triphez muszáj lesz kocsit bérelni. Mediterrán helyekkel ellentétben itt főleg a nagynevű autóbérlő cégek vannak (Hertz, Avis, EuropCar, stb.). Ezek nem napi pár ezer forintért adják ki autóikat. Cserébe viszont nagyon jól felszerelt autókat adnak.
A másik probléma és költség ott merül fel, hogy Amsterdamban a parkolás szinte lehetetlen. Olyan szállást kellett keresnünk, ami a belvároshoz még közel van, hogy este akár gyalog haza tudjunk jutni, akár állapotban is. Ugyanakkor parkolóhelyet kellett tudni biztosítani az autónak. A belvárosban ez lehetetlen. Végül az észak-nyugati kikötő tájékán egy parkolóházzal ellátott hotel lett a választás. A hotel sem volt olcsó, de az meglepett, hogy a parkolásért is napi 25 eurót kellett fizetnünk.
Ahhoz, hogy rövid idő alatt a maximumot ki tudjuk hozni egy holland kitesurf túrából, sajnos ezeket a költségeket vállalnunk kell. Így tudjuk legrövidebb idő alatt a legtöbb spotot bejárni és esténként még az amsterdami életbe is beszimatolni.
Spotok
Kint tartózkodásunk 5 napjából 4 szeles nap volt, így 4 különböző spotot ismertünk meg. Októberben voltunk, a szokásos nagy viharok helyett inkább nagy ernyős, freestyleos, melegebb napokat éltünk át. Engem inkább az 50 csomós, óriás kickeres, megaloop challenges napokat érdekeltek volna, de a napsütötte dűnés spotokba még ebben a gyengébb szélben is beleszerettem, még annak ellenére is, hogy végig 5/3-as neoprén kellett.
Schelinghout of Enkhuize
A legtöbb spot Amsterdamtól nyugatra az óceánparton található. Ez a kivételes spot azonban Amsterdamtól északra a Markemeer tavon, a fővárostól 40 perc autózásra. Tiszta, édes vízű spotról van szó, melyet gyeppel borított tájak vesznek körül. Délies szelekben használható ez a spot. Más szélirányra a tavon biztosan található másik spot.
Közvetlenül a spoton ingyenes parkoló van. Frissen vágott gyepen szerelhetünk. A lábunk hosszan leér a vízben. A szél ugyan nem volt nagy, de Sóstó szerű kis hullámok voltak csak.
A Kitesurf spotok térképünkön bejelöltem minden lényeges dolgot a spottal kapcsolatban.
Maasvlaktestrand
A második meglátogaott spot már az óceánparton volt, azonban ez is különlegesnek számít. Délebbre, Rotterdam felé, Amsterdamtól már közel másfél óra autózásnyira több duzzasztott folyó torkollik az óceánba, ez a terepviszonyokat különlegesebbé teszi. Homokkupacok vannak a vízben, melyek mögött simább víz van.
Az óceánparton lényegében minden nyugatias szélben lehet csúszni. Az sem baj ha egészen északias vagy délies, a lényeg, hogy ne legyen off-shore. Ez a spot déliesebb szelekben jobb, akkor lehet freestylera is jobban használni.
Itt még mindig nagy ernyős, de egész erős szélben kiteoztam. Mivel hétvége volt, jó nagy tömeg volt, de óriási területek vannak, így eloszlik a nép a parkolóban, a parton és a vízen is.
Közelebb a folyó torkolathoz talán jobbak a terep viszonyok, ezért ott többen is vannak. Nekem nagyon tetszett az északabbi partszakasz is, ahova fürdőzni is járnak, de októberben egyáltalán nem zavaró. Dagálykor egy mini lagúna ott is kialakul.
A Kitesurf spotok térképünkön bejelöltem minden lényeges dolgot a spottal kapcsolatban.
IJmuiden
Amsterdamhoz legközelebbi óceánparti spot. Nagyon jó infrastruktúrával rendelkezik a hely, van több jó étterem is parton. Mivel közel van a fővároshoz, egy picit rontja a természetközeli feelinget néhány gyárépület látványa.
Néhány eurót kell fizetni az egész napos parkolásért. A spoton óriási homokos terület van, a víz mélysége pedig sekély az elején. Tanulni is jó a helyen.
A sekély part miatt a hullámtörésnél szép nagy hullámok alakulnak ki, főleg erős szélben. Gyengében inkább flat felületeket eredményeznek.
Ha kijön ide az ember azt érzi, hogy megáll az idő. A naplementében el lehet ücsörögni, aki pedig bulizna is, az fél óra alatt vissza tud érni Amsterdamba.
A Kitesurf spotok térképünkön bejelöltem minden lényeges dolgot a spottal kapcsolatban.
Katwijk aan Zee
Utolsó napon már nagyon gyenge szél volt, így az egyik legszelesebb helyre mentünk. Ez nagyon közel van Zaandvorthoz, ahol a Red Bull Megaloop Challenget is tartják. A spot szelessége miatt szerencsére még egy foilozást sikerült behúzni erre a napra, de már az is rövid volt, utána elállt a szél.
A kis szél ellenére is elég nagy hullámok alakultak ki a part közelében. Állítólag itt nem ritkaság, hogy 5-8 méteres óriás kickerek között kiteozhatunk.
A part gyönyörű, kis beach barok is épültek a parta, ahol ehetünk, ihatunk, és akár bulit, esküvőt is szervezhetünk.
A Kitesurf spotok térképünkön bejelöltem minden lényeges dolgot a spottal kapcsolatban.