Lokális termikjeinek köszönhetően nyáron elég stabilan fúj nagyernyőre a szél. Sok negatív dolgot fogok felsorolni (lopások, partszakaszok minősége, vízminőség a lagúnában, stb.). Azonban mégis nagyon jó helynek tartom. Alkalmas, arra hogy friss tudásunkat tökéletesítsük, megtanuljunk krajcolni, vagy akár első ugrásainkat véghez vigyük. Jómagam rengeteg trükköt itt tanultam meg, ezért ajánlom a helyet. Kocsival megközelíthető kompozás nélkül és az egyenletes szélben nagyon jól lehet fejlődni. A szigeten pedig van néhány látnivaló a családnak is.
Megközelítés
Autóval Budapesttől kb. 1400 km-re van. A határoknak köszönhetően kb. 16-18 órás úttal kell számolni. Ugyan szigetről van szó, inkább olyan mint egy félsziget. Egy alagúton valamint egy hajóhídon keresztül érjük el Lefkadát.
Másik megoldás repülővel. 2019-től nyaranta a RyanAir indított járatokat közvetlenül Budapestről. Jó előre megvéve a jegyet nagyon olcsón kijuthatunk kitecuccal együtt. A repülő Prevezába érkezik, ami 17 km-re van Lefkadától. A reptéren a nagynevű autóbérlő cégek vannak jelen.
Szél
Lefkadán lokális termik van. Ez azt jelenti, hogy a meleg felmelegíti a szárazföldet és a közelben lévő hegyeket. Délután 3 óra körül pedig a felszálló termikek helyére beáramlik a tenger felől a hűvösebb levegő. Általában estig fúj.
Alapvetően nagyon biztosan megjön a szél nyáron. Esetleg lehet májusban, szeptemberben is túrát szervezni ide. Egy csávó azt mondta, hogy 6 hónapra jön ide minden évben, és kis túlzással minden nap csúszik (14-es Evo-val ment a gyengébb napokon). Úgy vettem ki, hogy van pénze lóvéra, máshova is mehetne, de ezt választja.
Jó előrejelzést nem találtam. Azt kell figyelni, hogy valami nagyobb front nincs-e a környéken. Ha délről jön, akkor legyengíti a termikus szelet. Ha északról, akkor néha még kis ernyő is előkerül.
A windgurut lehet nézni és esetleg az egymást követő napokat érdemes összehasonlítani. Ha egyik nap fújt és másnapra is ugyanazt írja, akkor szinte biztosan lesz szél. Csillagokat ne várjunk a windgurun. Ha vannak és ÉNY irányból, akkor erősebb szél lesz. Ha nincsenek (és általában nincsenek), az még nem jelent semmi rosszat.
Ha esetleg esik az eső, utána érdemes 1-2 napig más programot csinálni, amíg a termikus szél újra feláll.
3 spot közül lehet választani. A legerősebb szél a Milos Beachen van. Ahogy közeledünk jobban be az öbölbe, egyre gyengébb. A hegyek északi oldalán feltornyosuló felhők mennyisége árulkodik az aznapi szél erejéről. Ha jó szél van, akkor érdemes lentebb menni, mert ott jobbak a spotok.
Szállás
Kezdik felkapni a helyet turisták, így a szállások ára is megy fel. Kis autózásra Lefkada várostól, lehet olcsóbban lakásokat találni AirBnb-n.
Camping
Régebben mi Agios Nikolaoson lehúztunk 1-2 heteket full nomádban. Most már fizetős lett a hely és mivel ott picit gyengébb a szél, gyakran előfordulhat, hogy fel kell autózni az erősebb szeles spotra. Így nem érzem, hogy ez az első számú camping célpont.
A Milos Beach környékén egyre jobban ellehetetlenítik a nomádozás lehetőségét. Mély kavicsosra szórják fel a földutakat. Ellenőrzéseket tartanak.
Van hivatalos camping is a szigeten de nincs közel a spothoz. Lényegében nem fogsz tudni megállni és kipakolni tartósan olyan helyen, ahonnan gyalog távra van a spot.
Spotok
Mindhárom spoton picit sréhen fújó onshore szél van. A Milos Beach a legszélbiztosabb. Ott nyáron 28 napból talán csak 2-3 nap volt szélmentes és még 2 nap, amikor nem volt akkora mosoly az arcomon. Sajnos azok kb. egymás utáni napok voltak. Egy nagyobb vihar felbojgatta a termikeket és annak kell egy kis idő, amíg újra beállnak.
Az öböl felé haladva izgalmasabb spotok vannak, gyengébb széllel és más hátrányokkal.
Milos Beach, Agios Ioannis
Nagyon tiszta vizű choppy spot. Kavicsos tengerparton szerelhetünk. A partszakasz nagyon hosszú, de a jobb helyeken sokan vannak.
A szél itt a legerősebb. Gyakran még naplemente után is elég erős ahhoz, hogy csússzunk. Hydrofoillal pedig szinte mindig lehet naplemente után is csúszni.
A köves talajon nem túl kellemes hosszan sétálni. Így a beach bar-okba nem fogunk csak úgy elugrani. Inkább olyan a spot, hogy kijössz, leparkolsz, felszerelsz, csúszol, aztán mész a dolgodra. Esetleg egy naplemente nézés befigyel.
Ha jó a szél, akkor a félsziget vége felé érdemes kinézni. Ott kevesebben vannak és a víz is kevésbe choppy.
Church Spot (Templomos, fahidas spot)
Az öböl felé haladva található egy pici nem hivatalos strand. Egy hullámtörőnek köszönhetően nagyon jó itt a víz minősége. Hullámmentes és tiszta. Néha van, hogy magasabb a víz állása, akkor jobban behullámzik. Itt a szél, gyengébb mint Milos Beachen. Vannak napok, hogy ide nem jön senki, pedig Milos Beachen nagyernyővel patika.
A spotnak van több hátránya is. Az autótól elég hosszan kell besétálni egy megrongált fahídon keresztül. A parkolóban amikor nincs nagy nyüzsgés, akkor több autót is feltörnek. Pénzt, telefont visznek el, de a kár is nagy lehet az autóban.
Ha jó a szél, akkor egész sokan jönnek ide, még oktatni is. Nem úgy mint régen, amikor szinte senki nem járt ide.
Ha jó a szél, akkor egész közel csúszhatunk a kis szigeten található templomhoz is. Vigyázzunk, mert ott a víz néhol nagyon sekély.
Agios Nikolaos
Egészen bent az öbölben található ez a spot. Ha jól fúj a szél, akkor ezt mondanám a legjobb helynek. A parkoló nagyon közel van a spothoz és homokos a part. Van beach bar, zuhanyzók, röplabdaháló.
A spot nem hivatalosan Árisz nevezetű görög, önmagát félistennek gondoló csávó kezében van. Állítólag régen rendőr volt, így tudja, hogy kiket kell lefizetni, hogy a saját kis oligarchiáját felállítsa ott. Sajnos campingezni már nem olyan jó mint régen, mert parkolóvá alakította a campingezésre alkalmas területet. Így most a parkolásért is kérnek 5 eurót, amikor sokan jönnek, így főleg hétvégén.
Régebben kiadta a partszakaszokat más kite iskoláknak, most már az összes oktató az ő alkalmazottja. Hivatalos oktatást nem lehet ide szervezni.
Amikor Lefkadán voltam hosszan simán volt, hogy egy hétig nem fújt normális szél ezen a spoton. Így ide campingezést már nem terveznék.
Arra figyelmeztetnék mindenkit, hogy engem egyszer naplemente után egy medúza elég rendesen megcsípett. A nap már lement, csak én voltam bent a vízben. Nem mentem ki, mert a szél nagyon jó volt. Egyik esés után body drag közben a karommal egy medúzába belenyúltam rendesen. Egyből égést éreztem. Ecettel és meleg tengervízzel érdemes kezelni, valamint plasztikkártyával erőteljesen kaparni, hogy a mérget eltávolítsuk. Néhány óra után már nem vészes a fájdalom.
Lagúna
Ha jól fúj a szél, akkor van egy elég jó lagúna ezen a spoton. Ott egy picit gyengébb a szél mint az onshore részen, így talán egy fokkal nehezebb megjósolni, hogy mekkora ernyőt pumáljunk oda, mivel odasétálni hosszú (kb. 1 km), inkább kiteal érdemes megközelíteni. A lagúna nagyon büdös, kénes, tojás szagú és meleg a vize. Azonban jól el lehet férni, nincs nagy tömeg, és tényleg nagyon jó gyakorolni.
Tanulás
Ez a spot tanulásra is egész alkalmas. Az onshore oldalon kb. 50 méter mélységig még leér a tanulók lába, így az indulást jól lehet gyakorolni. Főleg hétvégéken azért nagy tömeg van.
Térkép
Kitesurf spotok térképünkön bejelöltük mind a három spotot és a fontos tudnivalókat velük kapcsolatban.
Érdemes megfigyelni a jelölt downwind útvonalat. Ha több napig vagyunk itt, érdemes egy erősebb szeles napon megtenni ezt a túrát. Így akár a templomnál is csúszhatunk anélkül, hogy a kocsit közben feltörnék. Érdemes figyelni arra, hogy ha a Milos Beachen egy 10-es ernyő jónak tűnik, jó eséllyel a templom környékén a nyílt vízen inkább egy 14-es fog kelleni. Mindenképpen túlernyőzve indulj erre a túrára.
Arra kell még figyelni, hogy a templomnál a hullámtörőbe nehogy fent akadjunk. Magasabb vízállásnál át tudtam rajta csúszni, de van, hogy inkább nagy ívben kikerülném.
Látnivalók
Mivel Lefkadán tényleg sok időt töltöttem „karrierem” során, így egész sok nem kiteos programot is csináltam. Írnám, hogy mit ajánlok.
Lefkada város
A sziget északi részén található a legnagyobb város, szintén Lefkada (helyiek szerint: Lefkas) névre hallgat. A belvárosban hangulatos sétálni, jó kis éttermek vannak a kikötőben, és a fagyi is nagyon jó. Muszakát kósoltjátok meg.
Agiofili Beach
Ugyan a sziget legdélibb csücskén található, de ha nincs szél, akkor jó program lehet egy tényleg nagy szikláról ugrani kristálykék vízbe. Kb. 15 méter magasról.
A legközelebbi város Vasiliki. Ott lehet parkolni, de onnan nagyon hosszú az út gyalog. Érdemes egészen a földút végéig elmenni: https://goo.gl/maps/wXREhBCTn3M5u9JE8
Itt a parkolásért pénzt kérnek. Egyik évben 5 eurót fizettem, másikban 10-ért akarták adni, és 7-re sikerült lealkudni. Érdemes bepróbálni, hogy csak rövid időre jöttök, vagy, hogy legutóbb csak 5 euró volt. Ha későn értek ide, akkor van esély, hogy a parkoló már tele lesz.
SUP
Szép helyeken lehet SUP-ozni. A templomos spotnál a templomra nagyon feelinges beevezni, csak az autó feltörése miatt problémás, főleg mivel ez inkább egy délelőtti program, akkor pedig kisebb a nyüzsgés a parkoló körül, így akkor könnyebb bűnözni.
Ajánlom a sziget keleti oldalát, ott kisebbek a hullámok. Ajánlom Lygia-ban a Timeless Beach Bar-nál a vízre szállást vagy Nydri-t, ahol egy kisebb szigetre át is lehet evezni. Ha nincs SUP-od, akkor mindenféle banánozás, meg hajó vontatta repülésre lehet befizetni ott.
A Nydri waterfalls szerintem kihagyható. Egy árnyékos sziklák közti sétáról van szó, a végén egy csordogáló vízeséssel. Ráadásul 2019-re az instagrammerek is nagyon felkapták a helyet, így már nem olyan nyugis.
Kilátás / ViewPoint
A sziget közepén hegyvidék található. Legmagasabb pontja 1141m. Lefkada várostól kb. 40 perc autózásra található az egyik hegycsúcson egy kis templom. Oda érdemes lehet felnézni, mert a szigetnek sok részét lehet látni felülről. Ide menjetek: https://goo.gl/maps/dTQjYNKZ766GoWv7A . Az odevezető úton sok a szerpentin.
A kalandvágyóbbaknak van egy izgalmasabb program innen néhány kilométerre. Egy elhagyatott katonai létesítményről van szó. Azt hallottuk, hogy csak egy kerítésen kell bemászni és óriási antennákról lehet megcsodálni a tájat. Ide kell menni: https://goo.gl/maps/iQunbby6efobGzZV7
Videó
Csináltunk néhány videót az itteni utazásaink során. Ezeket még megosztanánk veletek.
Egyik videóban az itteni nomádozós életmódot mutatnám be haverokkal. Látszik, hogy milyen programok vannak a szigeten, meg az, hogy hogyan lehetett tanulni itt a szigeten.
Másik videóban wakestlye trükkök vannak főleg. Sajnos pont a videós napon annyira fújt, hogy kis ernyővel kellett menni, ami szokatlan volt, miután a naggyal gyakoroltam be sok trükköt.