Ezt a weboldalt az Adrenaline & Endorphin (röviden AEndorphin) csapat üzemelteti. Mi lelkes magyar extrém sportokat kedvelők vagyunk. Első sorban sí / snowboard és kitesurf a profilunk, de az évek alatt több más sporttal is részletesebben megismerkedtünk.

Az AEndorphin csapat története

A történet valahol 2009 környékén kezdődik, ahol Tomi és Dávid először snowboardoztak együtt, Tomi még teljesen kezdőként. Az ismerettségük egyébként ennél már régebbi volt.

Elkapott nagyon a feeling. Nagy trükköket még nem adtunk be, de nagy izgalmakat éltük át amikor kicsit letértünk a pályáról.

Hazatérés után elkezdtem jobban érdeklődni az extrém sportok iránt. Olvasgattam a neten, videókat néztem. Már ekkor megfogant bennünk, hogy kellene valami fantázianév, az akkor még csak néhány fősnek mondható csapatunknak.

Tomi

Emlékeink szerint a név egy facebook beszélgetésben fogant. Az Adrenalin és Endorphin hormonok gyakori túltengése miatt éreztük, hogy ezt kell valahogy beletenni a névbe. Egy csúszás közben az adrenalin megemelkedik, így jobban teljesítünk a sportban. Egy kemény nap után a tábortűznél pihenve pedig olyan boldogságot érztünk, amit utána újra és újra át akartunk élni, innen jött az Endorfin.

2014-ben Tomi el is készítette az első AE matricát bukósisakjára. Ekkor kezdtük hirdetni az igét, hiszen páran meg is kérdezték, hogy mi ez.

Hivatalosan 2015 Január 31-én született az AEndorphin csapat. Az egyetem alatt immár 3. alkalommal vágtunk neki egy egy hetes sítábornak Franciaországba, Brianconba, 8-an.

Meghirdettük az első King of the Adrenaline versenyt a résztvevők közt. Egy kis szórólap készült versenykiírásként. A verseny lényege az volt, hogy a tábor alatt a határainkat feszegetve újabb és újabb szintre lépjünk a sportban. Nagyon jó motivációt adott ez mindenkinek.

A tábor után videót vágtunk, premier vetítést szerveztünk, a filmet már egy frissen létrehozott facebook oldalon osztottuk meg. Így szépen lassan felkerültünk a térképre.

Sítáborba azóta is visszajárunk. A King of the Adrenaline versenyt azóta is megrendezzük. 2019-ben már ~30 lelkes résztvevőnk volt a Les Sybellesbe szervezett táborban.

AEndorphin Snowcamp, Les Sybelles (2019)

Az AEndorphin csapat ma

Megalakulásunk óta sokat fejlődött a csapat. Egyre többen csatlakoznak utazásainkhoz, eseményeinkez, és egyre többen képezzük a csapat magját.

A név időközben lerövidült Adrenaline & Endorphin-ról AEndorphin-ra, de a céljaink nem változtak.

Minden évben szervezünk csapatosan egy sítábort és egy kite túrát, ezen kívül sok más extrém eseményen veszünk részt.

Van kitesurf versenyzőnk, Tomi, aki a GKA Air Games világkupán is részt vett. És van olyan is, aki külföldön kite oktatóként dolgozik éppen (Gergő).

Landoltunk izgalmas trükköket snowboarddal (Tamedog, Wildcat) és kitesurffel (Dangle pass, Boogie loop). És ismerkedünk új sportokkal is (pl.: siklóernyő).

Szerveztünk már nomád kempingezős hétvégét az Apci tengerszemhez, és csináltunk több mint 100 fős tengerparti hangulatot idéző bulit az AEndorphin Beach-en.

Tervünk még van végtelen.

Az Adrenalin Sportok weboldalról

Mivel civilben mi is hétköznapi munkát végzünk,(mérnökök, tanárok, pénzügyesek, vállalkozók) és a forever summer irányába törekszünk, nekünk sincs lehetőségünk állandóan  ezeket a sportokat űzni és állandóan kamerázgatni.

Ez a weboldal ennek a helyzetnek a terméke lett. Amikor itthon vagyunk és nincs hó a Normafán, vagy nem fúj a szél, akkor is ennek a szerkesztésével úgy érezzük, hogy a hobbinknak élünk egy kicsit.

Lényegében saját szórakoztatásunkra vágunk filmeket és szerkesztünk képeket. Azonban azt gondoltuk, hogy az évek során olyan szakértelmet és tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy érdemes lehet megosztani másokkal is. Sokan ismertek már, és sokan kértetek már tanácsot mindenfélével kapcsolatban.

A weboldalon minden általunk űzött extrém sporthoz külön cikk kategória van. Olvashattok beszámolókat helyekről, felszerelésekről. Egyéb okosságokat is próbálunk megosztani veletek a csapatunkat érintő hírekkel együtt.

Egyéb médiumaink: