2016-ban volt szerencsém kipróbálni egy 10.5-ös méretet ebből az ernyből. Egyből bele is szerettem és egész évben 9, 10.5, 12 méreteket használtam, így részletesen be tudok számolni arról, hogy miért ajánlom ezt az ernyőt kezdőktől haladókig.
Egy big air / freestyle / wave kitenak hirdeti az RRD. Én leginkább big air kitenak nevezném, jó sok hangtime-mal. Haladó szintig hullámokon és unhooked freestyle-ban is megálja a helyét.
Erős szelekben
Én erős szelekben a 9-es méretet használtam. Kb. 80-90km/h-ig fogható az ernyő, utána viszont nem bírja az erősebb szelet, hiába pumpáltam akár 11-12 psi-re, a wingtipek megtörnek. (Ez a szél itthon nagyon ritka). A 7es mérettel még itt is jót lehet menni.
A 9 est simán lehetett loopolni, én ezzel tanultam meg. Nem volt kimondott erős loopja, de gyorsan visszatért a szélablak szélére, és tartott. Nagyon nagyot emel az ernyő, és a landolás előtt elég egy picivel „redirect”-elni az ernyőt, szépen meg fog tartani.
A 10.5-ös talán a leguniverzálisabb méret itthonra. Kimondottan jó húzása van, így 75-80 kiloval 1 csillagos előrejlezésben már élvezhető session-t lehet nyomni vele, és nagyon sokáig fogható, ezzel is a szél. Rekordom 15.9 méter magas urás vele.
Közepes szelekben
Mint mondtam, nagyon jó ereje van ennek az ernyőnek, így simán lehet, hogy ha két ernyőméretünk is van, ami egy adott szélben megállná a helyét, akkor a kisebbet választjuk, simán el fog húzni, nem kell félnünk attól, ha begyengül a szél, nem tudunk majd csúszni. Nagyon gyorsan mozog az ernyő, így nyolcasokkal sok-sok plusz erőt gyűjthetünk.
Ha mégis a nagyobb a méretet választjuk, akkor jó sok hangtime-ra számíthatunk. Annyi, hogy overpowerben az ugrásoknál az ernyő elküldése közben jól kell éleznünk, hogy az ernyő tényleg kikerüljön a szélablak szélére, de utána már csak arra kell koncentrálni, hogy fejünk felett tartsuk az ernyőt, így rengeteg ideig a levegőben tart minket.
Kis szelekben
Gyenge szélben indokolt lehet már a nagyobb méretek használata. Nekem 12-esem volt. Nyilván 15 softokkal tovább tudtak csúszni az ismerősök, de nem sokkal. Cserébe jóval tovább fogható volt az ernyő.
A gyártó elmondása szerint 10.5 méretig alkalmas az ernyő hullámlovaglásra. Ez teljesen igaz. 12-es mérettől nagyon jellemző erre az ernyőre, ami sok ernyőre igaz, mégpedig az, hogy 12-es mérettől változik a karakterisztikája. A fő tube egy picit indokolatlanul vastag, így elég mélyen repül a szélablakban, emiatt szokatlan lehet a nagy mérettel a krajcolás elsőre, de hamar meg lehet szokni.
Egyéb
Nagyon jól depowerelhető az ernyő. Ha behúzzuk a trimmet teljesen, akkor akár a legnagyobb viharban is ki tudunk jönni vele.
Az ernyő nagyon jól újraindul a vízről. A 3 keresztlufinak köszönhetően könnyű ernyőről van szó, így ritkán fog leesni gyenge szélben is.
Ha kiakasztani szeretnénk vele, akkor érdemes jó sok trimmet adni az ernyőnek.
Érdekesség az ernyőn, hogy a back line-ok a bridle részen gumisak. Így amikor nagyon csak az egyik oldali zsinór feszül, akkor a másik oldalon nem lazul be a zsinór. Ennek igazán nem tudom, hogy mi az igazi értelme, de szerencsére nem befolyásolja egyáltalán rossz irányba az ernyőt. Természetesen ha mindkettő irányító zsinór terhelés alatt van, akkor pont olyan az érzés, mint ha nem is gumis lenne a bridle azon része. (Van egy max nyúlása a guminak, utána már rendes „szilárd” kötél tart)
Videók
Megosztanék néhány videót, amikor ezt az ernyőt használtam
Megaloop
Ezen a videón életem első megaloopjai láthatók, miközben az RRD Obsession MK8-al megyek.
Big Air / Airstyle
Ez a videó a második szezonban készült, amikor gyakoroltam ugrálni. Az alap ugrásokat könnyedén el tudtam sajátítatni ezzel az ernyővel.
Wave
A 9es mérettel nagyon élvezhetőek voltak a Gomati-ban lévő hullámok.
Összességében
A Kiteline nem véletlenül adott el ebből az ernyőből rengeteget. Egy ernyővel is rengeteg itthoni szelet nagyon jól le lehet fogni vele, ha kettő különböző méretünk van, akkor medig szinte bármilyen értékelhető szélre tudunk mozdulni. Ha neten RRD Obsession MK9-et látunk, azt is megvehetjük, mert nagyon hasonló ehhez. Viszont az MK10 már más jellegű, arról külön review van.