Tarifa, Spanyolország Kitesurf Spot

In Spanyolország by Tomi DeákLeave a Comment

Európában talán a legváltozatosabb kondíciókkal rendelkező kitesurf helyről van szó. Egész évben 2 különböző irányú szél is jelen van, így akár on-shore vagy off-shore szélben is kiteozhatunk. Különböző spotok vannak a környéken, így síkvíztől nagy hullámokig bármi kialakulhat. Alapvetően tapasztaltabb kiteosoknak ajánljuk, de a mélyvíz ellenére itt is rengetegen szerveznek oktatást. Az éjszakai élet és infrastruktúra szempontjából is mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni ide.

Én voltam 2018 nyarán a GKA Air Games 2. fordulóján itt versenyezni, aztán később egy hosszabb időt töltöttünk itt ősszel.

Igen, Jesse Richman-nel együtt neveztem be. És igen, alacsonyabb nálam.

Megközelítés

Budapestről a WizzAir indít járatot Malagába, ahol tudunk autót bérelni, így egész olcsón eljuthatunk Tarifára. Autóra pedig mindenképpen szükségünk lesz, mert a spotok egymástól több kilométerre találhatók.

Vállalkozó szelleműeknek autóval is megjátszható a dolog, Budapesttől ~3000 km-re található. Útközben több spoton is meg lehet állni.

Autóbérlés Spanyolországban

Autóra mindenképpen szükségünk lesz Tarifán, mert a közeli spotok is egymástól több kilométerre találhatók, de még messzebb is találhatóak egyéb spotok, melyeket érdemes lehet megnézni.

Az autót a malagai reptéren ki lehet bérelni, így 160 km levezetése után meg is érkezhettek Tarifára. Néhány tippet megosztanánk az autóbérléshez, mert meg lehet olcsón is úszni, meg drága is tud lenni.

Természetesen a jól megszokott nemzetközi autóbérlős cégek (Hertz, Europcar, Avis, stb.) is jelen vannak Spanyolországban, azonban a helyi Goldcar igénybevételével sokat lehet spórolni.

Mindenképpen érdemes előre, neten foglalni az autót. Az üzleti modelljük, hogy az autó alapára nagyon olcsó. Van, hogy ~10 euró / nap. Így csábító őket választani. Azonban már a neten is kínálgatják a „full-full”-nak nevezett balesetbiztosítást, mely az árat 2-3 szorosára növeli. Ha úgy döntünk, hogy nem vesszük meg a full-full-t, akkor a helyszínen próbálnak meg mindent elkövetni, hogy eladják. Az sem kizárt, hogy nem mondják, csak beütnek egy ‎€400 – €500 euró körüli összeget a terminálba és kérik a bankkártyádat.

A lényeg, hogy ha eleget vitatkozunk velük, akkor ha van dombornyomott kredit kártyánk (nem bankkártya), akkor 1100 euró kaució letételével megúszhatjuk a „full-full” biztosítás megvásárlását. Természetesen ekkor ügyelni kell, hogy szép állapotban vigyük vissza az autót, és ha kell szálljunk vitába a kocsit átvevő emberrel, nehogy valamit kifogásoljon a visszavitt autón.

Néhány szót szólnék még a Rentalcars nevű autóbérlő bróker cégről is. Általában még olcsóbb áron tudják adni a Goldcar autóit, és egy olcsóbb biztosítást is ajánlanak. Hátránya, hogy így a Goldcar még genyább próbál majd lenni veled, mert még kevesebb a nyereségük. Így ha nem vitatkozunk elég keményen az angol nyelvtudásukat letagadó kopasz autóbérlősökkel, akkor felszámolnak reptéri illetéket, dízel autó felárat, teli tank kényelmi díjat, és egyéb kitalált költségeket. Valamint a Rentalcars biztosítása nem egyenlő a Goldcar „full-full”-nak nevezett biztosításával. Ha az 1100 euró kauciót nem tudjuk lerakni kredit kártyával a helyszítnen, akkor előfordulhat, hogy még a Goldcar is elad egy biztosítást a helyszínen. Ha sikerül lerakni a kauciót, baleset esetén levonnak belőle, de utólag a Rentalcarsnál ezt visszafizetik. Az ő biztosításuk tehát ezt kínálja. Előnye a Rentalcars-nak, hogy probléma esetén magyar supportosokkal is lehet emailezni.

Egyelőre ennyit az autóbérlős tapasztalatainkról. Érdemes rászánni egy kis időt, hogy átfésüljük a terms and conditionst, vagy simán megvenni a Goldcar-nál egy „full-full” biztosítást, és azért minél jobban vigyázni az autóra.

Szél Tarifán

2 különböző irányú szél fúj Tarifán: az óceán felől fújó gyengébb, hidegebb Poniente és a Földközi-tenger felől fújó erős, melegebb Levante. Általában 2-5 napig fúj az egyik, majd lecsillapodást követően a másik jön. Az is előfordul, hogy egymást követően több Poniente vagy több Levante fúj. A windguru teljesen jól használható, hogy jósoljuk az időjárást.

Ezen kívül van egy mérő is a Valdevaqueros-nál, amivel láthatjuk, hogy a parton mi fúj. Ezt inkább a Ponienténél érdemes használni. https://www.windguru.cz/station/269

Poniente

Tarifán ez az egyik szél ami fújni szokott. Az Atlanti-óceán felől fúj. Általában 10-25 csomó erősségű, hidegebb légtömeg. Nyáron a termikus szél rá tud erősíteni, úgy érheti el 25 csomót.

Ez egy egyenletesebb, kifújtabb szél. A part irányába fúj. Ilyenkor lehet a lagúnákban is csúszni, valamint kisebb partközeli hullámokban kiteozni. Ha szerencsénk van, akkor a part közelében egész nagy hullámok alakulnak ki.

A Poniente van, hogy csak délután fúj.

Levante

Szinte tökéletes ellentéte a Ponientének ez a tarifai szél. Ha jön a Levante, az napokig fúj. Sokszor éjjel is. A csúcsán 45-55 csomó is lehet. A lecsengésekor (utolsó 1-2 nap) egész barátságos az ereje (~15-20 csomó) és már nem is annyira agresszívan pöffös.

Ez Tarifa városánál elfújó szél. Északabbra cross-off-shore. Ha 3 csillagot jelez a windguru több napon keresztül, akkor akár érdemes lehet pár napra is kiugrani Tarifára, mert tényleg hihetetlen kondíciók tudnak kialakulni.

Ha nagy szerencsénk van, akkor ilyenkor is nagy partfelé görgedező hullámok vannak. Ez általában akkor van, ha előtte a Poniente is erősebb volt.

Szezon

Tarifán alapvetően egész évben lehet kiteozni. A legjobb hónap talán április-május és október környéke, de érdemes lehet nyáron is idelátogatni, mert akkor van egészen meleg, így shorty neoprénben vagy boardshortban kiteozhatunk.

Nyáron nagyon sokan mennek ide, így ekkor az éjszakai élet is talán a legjobb az összes európai kitesurf spot közül. Ekkor viszont a vízen is elképesztően sokan vannak. Persze a terület óriási, így annyira talán nem érződik a tömeg.

Szállás

Kezdik felkapni a helyet buli turisták is, mert annyira jó nyáron a beach hangulat és a bulik. Így a szállások foglaltsága és ára sem kedvez nyáron. Nyár előtt és után jobb áron és könnyebben lehet szállást találni. Első sorban AirBnb-n érdemes nézelődni. Bár van 1-2 magyar akik kint élnek és tudnak javasolni helyet. Mi egyszer Eszternél laktunk.

Van esetleg még Hostel is a városban, ahol jó áron lehet megszállni. Előnye, hogy nagyon közel van a Mercadona-hoz, ahol nagyon jó ételeket lehet vásárolni, jó áron. Figyelmetekbe ajánlom, hogy 3 euróért 1 liter frissen facsart narancslevet lehet vásárolni, amit a szemed láttára egy gép facsar ki.

Camping

Van camping Valdevaqueros beachnél a főút túl oldalán. Nem voltam, de néztem az árakat, meg a szolgáltatást, annyira nem voltam lenyűgözve. Ha sátrazni akarsz, akkor esetleg jó lehet, de a tenger is már egy jó 5 percnyi sétára van, és este a közelben lévő Tumbao bárban sem a Tangana bárban nincs extra nagy buli. Így ha nincs kocsitok, akkor azt fogjátok érezni, hogy nagyon be vagytok zárva ide. Még bolt sincs kényelmes sétatávolságra, így ha folyton a bárból kell enni, a költségek magasak lesznek.

Ha lakóautóval mentek, akkor a Waves bár környékén érdemes letáborozni. Ott homokos parkolóban lehet állni. Nagy kipakolást nem lehet csinálni, de kényelmes közelségben vagy a tenger, a beach, és a bár, ahol esténként egy héten többször is van buli. Tarifai lakóautózásos tapasztalatokkal kapcsolatban Ábel Zolit érdemes keresni.

Térkép

Kitesurf spotok térképünkön bejelöltük mindegyik spotot és a fontos tudnivalókat velük kapcsolatban. Lejjebb olvashatsz a spotokról részletesen is.

Érdemes megfigyelni a jelölt downwind útvonalakat. Egyiket Levantéban, másikat Poninentében érmedes megtenni.

Spotok

Alapvetően maga a tarifai kitespot egy kb. 10 km hosszú partszakaszt jelent. Maga Tarifa város a déli csücsöknél van. Ettől északra, az óceán felőli oldalon pedig szinte végig kiteozható, de azért vannak „névvel” ellátott spotok, ahol könnyebb a vízre szállás, valamint van bár vagy egyéb infrastruktúra.

Ezen kívül a közelben van néhány spot, ahová szintén érdemes lehet ellátogatni, ha különböző kondíciókban szeretnénk kiteozni.

Balneario

Nekem ez lett a kedvenc spotom. Levante-ban lehet itt csúszni. Közvetlenül a félsziget csúcsánál az erődnél van. A szél teljesen elfújó, és csak egy kis területre fúj rendesen oda a szél, így ezt csak nagyon tapasztalt kiteosoknak ajánljuk.

Itt gyakran megfordulnak profik is, sok videóból ismerős lehet. Ez az a hely, ahol Ruben Lenten átugrott a Földközi-tengerből az Atlanti-óceánba.

Kb. 5 ember fér el kényelmesen a spoton, 10-15-en még el lehet kiteozgatni, csak fel kell venni a ritmust a többiekkel. Ha csak freerideolgatunk, akkor biztos, hogy előbb utóbb szólni fognak, hogy azt máshol is lehet.

Ha tutira akarunk menni, akkor már kora reggel érdemes érkezni, amikor még senki nincs a spoton, így talán 1 órán keresztül élvezhetjük a spotot egyedül.

Napközben kinyit egy chiringito (beach bár), ahonnan lehet nézni a profikat. Átlagnál drágább hely.

Tarifa

Északabbra haladva a város közvetlen partszakaszain Poniente-ben jókat lehet csúszni. Kb. a focipályától majdnem a Balnearional lévő Waikiki bár-ig. A Balneárió közelében vigyázzunk, mert vannak sziklák a víz alatt.

Ezen a részen nyáron hivatalosan nem szabad kiteozni, azonban ha egy downwind túrát szervezünk, akkor érdemes idáig lejönni.

A partszakasz itt óriási, homokos, bőven van hely felvenni az ernyőt. Ponientében a side-onshore szélben, ha nem tudjuk tartani a magasságot, akkor szépen lassan a Balneario felé sodródunk. Egész nagy hullámok tudnak kialakulni, ami nagyon élvezetes tud lenni.

Los Lances (Waves)

Még északabbra haladva, amikor már elhagyjuk a várost, ismét egy nagyon hosszú partszakaszhoz érünk (Los Lances). Egészen az Arte Vida hotelig bárhol vízre tudunk szállni. Legjobb infrastruktúra talán a Chiringito Waves vagy a Chiringito Agua-nál van. Mindkettő egy hangulatos beach bar, ahol napközben sör, hamburger, és egyéb ital van. Este pedig táncos buli is.

A partszakasz itt is óriási, lehet akár a parton is oktatni. Én inkább Ponientében ajánlom ezt a helyet, de itt már Levantében is stabilabb a szél.

Az Arte Vida hotel felé haladva olyan hullámok vannak, hogy néha érdemes hullámszörföt bérelni, mert ki lehet próbálni a sportot. Nagy csodára azért ne számíts, de 10 eurót megér 1 óra próbálgatás. Reggel az Arte Vidánál érdemes érdeklődni bérlés miatt.

Lagúna

Az említett bároktól délre, vissza a focipálya felé, ahol a Rio de Jara folyó torkollik az óceánba, gyakran lagúnák alakulnak ki, ahol Ponientében lehet gyakorolni.

Ismerek olyat, aki emiatt jár Tarifára. Nekem annyira nem tetszett ez, mert a közelben nem lehet szerelni, így minden alkalommal túlernyőzve voltam, mivel downwind túra megállójaként ejtettük csak útba. Így a new-schoolt nem tudtam gyakorolni itt.

Szerintem picit kicsi a terület, és sokan vannak. Sőt egyik látogatásom alkalmával a helyi erők cölöpöket vertek le a legtöbb helyre, ezzel mégjobban ellehetlenítve a kiteozást itt.

Ez a kép Levantéban készült. Nem is volt élvezhető.

Valdevaqueros

Tarifa várostól északra kb. 8 km-re található partszakaszt Valdevaqueros-nak nevezik. Itt 2 bár van, aminek a parkolójában meg lehet állni: Tumbao és Tangana. A Tumbao szerintem jobb (még kompresszor is van), de a partszakasz jobb a Tangana felé.

Itt a Poniente is elég jó, viszont inkább Levantében ajánlom. A part közvetlen közelében a cross-off-shore Levante szél sajnos nagyon pöffös, de parttól távolodva kifújtabb a szél. Előnye Balnearioval szemben, hogy északabbra egészen bekanyarodik az óceán felé a szárazföld, így ha elsodródunk Levantéban, akkor ahelyett, hogy a nyílt víz felé húzna az ernyő, a dűnéknél van esélyünk partra szállni.

A parttól kb. 2 km-re eltávolodva van egy „secret spot”, ami Levantéban használható. Egy zátony lehet a vízben, ami megtöri a hullámokat. Ennek köszönhetően egész formás hullámok vannak, kicsit odébb pedig egy síkabb vizes terület is kialakul. A hullámok elég közel vannak egymáshoz, így nagy wave-riding-ot ne tervezz ide, de az első sor hullámról nagyon nagyokat lehet ugrani, és egész sík vízbe landolni.

Elég kockázatos a spot, mert itt egy technikai hiba esetén, már kis esély, van hogy a szárazföld felé sodorna a víz. Annyira távol van a parttól, hogy már a földnyelv mellett a nyílt víz felé sodor inkább. Ezen kívül komolyabb úszó tudás is kell, hogy innen kiússzunk, ha deszkán állva nem tudjuk megtenni az utat a szél hiánya, vagy technikai hiba miatt. Arra kell még nagyon figyelni, hogy délután / este sokszor teljesen elcsitul a Levante, és ez elég hirtelen történik. Nehogy új járj, hogy pont kint vagy a „reef”-en, amikor gyengül a szél. Ráadásul bent sokkal jobban fúj, mint a part közelében, így előfordul az is, hogy még bent vígan kiteozol, majd a visszaút felétől teljesen elfogy a szél. Azért, hogy ezt elkerüld, érdemes mindig a part közelében lévő kiteosokat figyelni. Ha fogy a számuk, vagy előkerülnek nagyobb ernyők, akkor érdemes azonnal visszaindulni.

Mivel a „reef” ennyire kockázatos, általában nagyon kevesen vannak kint. Van, hogy senki sem. Ha vannak néhányan, akkor tudod, hogy hol találod, egyszerűen keresed a legtávolabbi kiteosokat (ilyen messzire senki nem merészkedik ki csak úgy). Ha nincs senki, akkor a Tangana-tól elkezdesz félszélben menni kitartóan, és 2-3 km múlva meglátod, hogy eltűnnek a csoppok a vízről.

Nekem a Balneario után ez a „reef” tetszett a legjobban.

Los Canos de Meca

Ezt a helyet egyszer látogattuk meg. Amikor már napok óta erős Levante fújt, akkor azt az infok kaptuk, hogy ide érdemes menni. Itt a Levante egész on-shore irányú, és nagyobb hullámok alakulnak ki. Sajnos annak ellenére, hogy Tarifán nagyon döngetett a szél, itt csak épp elég a volt a szél arra, hogy ide-oda csúszkáljunk.

Ha van időtök, érdemes ellátogatni ide, annak ellenére is, hogy ez azért 1 óra kocsiútra van, mert jónak tűnik a hely, és sokan járnak ide. Valószínűleg mi csak kifogtunk egy rossz napot.

Itt a lábunk leér a part közelében, de távolabb az öbölben nagy kövek vannak a part közelében. Ha valaki nem biztos a tudásában, akkor nem ajánlom a helyet.

Egyéb spotok

Mi ezeken a spotokon voltunk, de hallottunk még egyéb érdekes helyről is, aminek megéri utánanézni.

Az egyik ilyen Palmones. Állítólag ha nagyon elviselhetetlenül erős a Levante, akkor itt nagy ernyővel kényelmesen lehet csúszni egy folyó torkolatánál.

A másik Cadiz, ami azért jóval odébb van. Hallottam olyat, hogy ha abszolút nincs szél Tarifán, akkor itt nyáron termikus szél ki tud alakulni

Egyéb program

Tarifát nem csak a széljárása miatt kedvelik a fiatalok, hanem az egyéb lehetőségek miatt is: látnivalók, éttermek, és fergeteges bulik.

Látnivalók

Mivel Malagára elég olcsón megy a WizzAir, egyre több túrista jár ide a környék nevezetességeit megnézni. Malaga megér egy sétát. Megnézhetjük a híres Bullring-et, ami a bikaviadalok helyszíne. Tarifa felé vezető úton Marbella számít nagy városnak, ahova egyre többen járnak üdülni.

Mi a két kedvencünket emelnénk ki.

Tarifa óváros

Van egy régebbi óváros Tarifán, ami várfalakkal van körbe véve. A falak közt hangulatos kis utcákon sétálhatunk, valamint érdemes benézni üzletekbe is.

Az óvárosban több jó étterembe is betérhetünk este. Napközben érdemes elsétáli a Balneario-nál lévő erődhöz.

Gibraltár

Aznap, amikor nincs szél, vagy amikor mentek vissza a reptérre, akkor érdemes ellátogatni erre az angol gyarmatra. Mivel ez egy külön ország, egy kis határon térhetünk be ide. A fő látványosság a Gibraltári-szoros. A félsziget keleti oldalán meredek sziklafal tetejére lehet feltúrázni, ahonnan jó a kilátás és majmokkal (Ape) játszhatunk.

A majmokkal óvatosnak kell lenni. A kisebbek barátságosak, akkor a vállunkra is felmásznak. A nagyobbak viszont könnyebben begurulnak, és akár meg is haraphatnak, ha például nem akarjuk odaadni a zsebünkből kilógó banánt. Értéktárgyainkra figyeljünk, mert szemüveget, kamerát simán elvesznek a majmok. Valamint ha látják, hogy van valami étel nálunk, akkor mindent megtesznek, hogy elvegyék. Etetni egyébként nem szabad őket, szigorúan büntetik.

Lent a városban van egy nagy parkoló, ahonnan kabinos felvonóval lehet felmenni. Mi kétszer is felmentünk kis utakon majdnem a csúcsig, ameddig lehetett. Ott találtunk egy kis ingyenes parkolót. Onnan már gyalog mentünk tovább, egy helyen kell csak belépőt fizetni.

Arra érdemes még odafigyelni, hogy itt nincs EUs internet. Így a telefonnal az útvonalat érdemes előre megtervezni, hogy megtaláljátok az általam jelölt parkolót.

Éttermek

Tarifán igen csak jókat lehet enni és borozni. Esténként az óvárosban lehet jó helyekre beülni. Itt igazából nincs nagy különbség a helyek közt. Szeretnék kiemelni néhány különleges helyet, ami nekünk a kedvencünk lett.

Numero C – Kis Balázs kávézója

Az óceántól nem messze kiváló helyen található Kis Balázs kávézója a Numero C. 2018 novemberében mi ott voltunk a nyitóbulin.

Balázs elmondása szerint, nem tudott Tarifán sehol „egy jó kávét” inni, így kitanulta a kávépörkölés és kávéfőzés művészetét és megnyitotta saját helyét, a Numero C-t. Délelőtt reggeli is van.

Power house

Tarifa várostól északra található spotok felé vezető úton érdemes benézni egy kiteos nap előtt egy energiadús reggelire a Power House-ba. A helyen Alex Pastor és egyéb semi-pro riderek is gyakran előfordulnak.

Kb. 10 euróért olyan reggelit kapsz, amivel a vacsoráig kibírod. Tényleg igényesen vannak összeválogatva az egyes reggelik összetevői, így a különböző tempóban felszívódó szénhidrátokkal sokáig bírod majd a vízen.

A hely kb. májustól október közepéig van nyitva.

Pachamama Steak

Ha a reggelit inkább magunknak készítjük otthon, és inkább kiteozás után vágyunk egy komolyabb étkezésre, akkor a Power House-hoz közel lévő Pachamamát ajánljuk. A burgerjük is elég jó, azonban T-Bone Steak-jük igazi különlegességnek számít, az árak természetesen a minőséghez alkalmazkodnak.

Bulik

Egyesek azt mondják, hogy Tarifa a legcoolabb hely. Ha van is coolabb hely a világon, azért az biztos, hogy itt tényleg nagy az éjszakai élet.

A Chiringito-knak nevezett Beach Bar-okban már általában délután rákezd egy DJ, ahol lehet kicsit lazulni session után. Sokan munka után is benéznek ide. Ez után általában van egy kis pihi, az emberek elmennek vacsorázni, majd utána gyűlik össze a tömeg különböző helyeken.

Bent a belvárosban az egymás hegyén hátán lévő bárok nyitva vannak, az utcán pedig egyik helyről a másikra hömpölyög a tömegek. Nagy műsor szokott lenni az utcákon is. Egyszer példuál Ruben Lenten tett fogadást itt, hogy másnap átugorja a mólót, de ezúttal úgy, hogy rajta parkol majd a lakóautója, és azt is átrepüli. Másnap tényleg megtette.

A héten néhány este szokott lenni egész nagy buli még a Waves-ben vagy a Chiringito Agua-ban. Az utóbbi van hogy csak hajnal 2-3 felé kezdődik. Itt DJ szokott lenni és mezitlábas homokban táncolás zajlik. Az Air Games előtti napoban néhány versenyzővel egy ilyen bulin találkoztunk.

Állítólag ott, ahol elhagyod a várost északon, a körforgalomnál, gyakran rendőrök szoktak szondáztatni éjszaka. Mi nem találkoztunk velük sosem, de javaslom, hogy józan sofőrötök legyen.

Összességében

Tarifa igazán változatos kitesurf-ös hely. Sokféle tapasztalatot lehet gyűjteni. Emiatt nagyon tetszett nekünk. Azok is élvezték még az októberi napsütést itt, akik nem kiteozni jöttek.

Én amit hiányoltam, hogy nehéz volt fejldőni ezen a helyen, mert a sok különböző kondícióhoz való alkalmazkodás megnehezíti a gyakorlást. Többször előfordult, hogy downwind trip közben már ernyőt cseréltem volna, de erre nem volt lehetőség így csak tökéletesíteni tudtam az ugrásaimat, újakat gyakorolni nem igazán tudtam.

Egyszer mindenképpen érdemes ellátogatni ide, mert elképesztően nagy kultusza van itt a kiteozásnak, és biztos vagyok benne, hogy Te sem fogsz csalódni az itteni szelekben.

Videó

Szeretném még veletek megosztani az egyik videónkat, amit Tarifán készítettünk a város mellett, amikor vártuk, hogy befújjon a Poniente. Összekötöttünk 3 kiteot és azokat reptettem egyszerre. Amikor kettőt kötöttünk össze, akkor még csúszni és ugrani is tudtam.