A Coast 2 Coast egy sajátos hosszútávú gyorsasági kitesurf verseny, ahol a Balti-tengeren a Németország és Dánia közti távolságot kell leküzdeni oda-vissza. 2015-ben volt szerencsém részt venni ezen a maraton versenyen ezzel rengeteg élményt szereztem, olvassátok a beszámolót.
Részletek a versenyről
A verseny helyszíne a némétországi Fehmarn sziget, mely a Balti-tengeren található a kontinenstől kb. 1 kilométerre. A szigetet egy óriási híd köti össze az ország többi részével. Fehmarn nagyon jó kitesurfös adottságokkal rendelkezik, mert a Balti-tengeren gyakoriak az erős szelek, és a szigeten található spotok adottságainak köszönhetően minden szélirányra találunk jó helyet. 2018-ban a GKA Air Games-nek is itt volt az egyik fordulója. Ezen kívül pedig többször szoktak itt kupákat rendezni.
A versenyt a sziget észeki részéről indítják, mert az uralkodó nyugatias szeleknek körszönhetően az északra található dániai partszakaszok felé így félszélben lehet közlekedni. A szemközti ország egyébként 20 km-re található Fehmarntól, így optimális széliránnyal ez egy 40 km-es túra. Nehezítő tényező a csatorna közepén közlekedő több ezer tonnás teherhajók, melyek megközelítés kitesurffel életveszélyes, mivel a nagy térfogat a szelet leblokkolja, a hajócsavar pedig óriási területű white-water-t okoz.
A versenyen 600 indulót regisztráltak, akik egy hosszú rajtvonalat egyszerre lépnek át.
Felszerelésem
Ebben az évben a versenyen nem engedélyezték a hydrofoil-ok használatát. Ekkor még nem volt annyira elterjedt mint mostanában, valamint hasonló versenyen volt probléma abból, hogy a foillal gyorsabban közlekedtek a versenyzők, mint a motorcsónakok.
Ez nekem nem is volt probléma, mert ekkoriban még kiteos pályafutásomnak eléggé az elején voltam, így igazából összesen 1 ernyőm volt, egy 2008-as Naish Cult, mely azért messze nem egy mai race ernyők tulajdonságaival rendelkezik.
A versenyen hivatalosan volt külön twintip és raceboard kategória, de azok, akik igazán komolyan vették a versenyt, azok soft ernyővel és raceboarddal indultak. Nekem egy sima 142×39-es twintip deszkám volt, ami krajcolási képességben jóval alulmarad az említett felszerelésekhez képest.
Ugyan ismerősöktől kaptam kölcsön bőven ernyőket különböző szélerősségekre, azonban akkoriban még nem sok ernyőt tapasztaltam, így féltem volna egy utolsó pillanatos ernyőcserétől. Végül ezek az ernyők, csak a poggyászom súlyát növelték.
Utazásom, kalandjaim
A verseny előtt nem sokkal tudtam meg, hogy engem is beválasztottak az indulók közé. Ekkor nagyon megörültem, mindenképpen menni szerettem volna erre a Red Bull által szponzorált nyílt, nemzetközi kitesurf versenyere. Fontos szempont volt viszont, hogy a költségeket nagyon alacsonyan tartsam, így első sorban a vonatozás volt a fő opció, azonban egyik irányba Hannover-ig szüleim el tudtak fuvarozni, mert ők Hollandiába tartottak autóval.
A verseny előtti napokban a windguru elég gyenge szelet jósolt a verseny napjára, így kimondottan rossz érzés volt a 23 órás útnak nekivágni úgy, hogy itthon Sukoróra 2 csillagos, meleg szelet jósoltak.
Az utazási nehézségek közé az tartozik, hogy egy telepakolt boardbagen kívül egy üvegre pakolt túrahátizsákot is cipelnem kellett magammal. Utóbbiban sátor, melegruhák és étel volt. A teljes súly amit így cipeltem, az biztosan meghaladta az 55-60 kg-ot. Ennek következtében már a helyszínre érkezés előtt meghúztam a nyakamat, mivel Hannover-től 2 vonatos átszállással jutottam el Puttgarden-be, ahonnan még 4 km séta várt rám a nevezés helyszínéig.
Érkezésemkor már erőteljesen el voltam fáradva, de a helyszínen 2 versenyzővel szóba elegyedtem, akik hamar megkedveltek, és a következő napon együtt gangeltünk. Ők voltak Mo és Rolf, akik Németországban élnek és rendszeresen járnak Fehmarn szigetére kiteozni. Mo népszerű volt a szigeten, mert egyszer 4 hónapra kiköltözött Fehmarnra, úgy, hogy végig az autójában (nem furgon) lakott. Ez idő alatt sok némettel megismerkedett, akik idejártak kiteozni, és velük rendszeresen mókázott. Mo-nak nagyon tetszett a bátorságom, az hogy vonattal nekivágtam ennek az útnak. Így a sátramat az ő autójuk mellett állítottam fel, az esti buliban pedig együtt mozogtunk.
A helyszínen egyébként egy szántóföldön parkoltak a lakóautók és lakófurgonok, valamint rajtam kívül még néhányan sátraztak. Ennyi ember a parton található camping-ben nem fért volna el. A legnagyobb Red Bull sátor is itt volt felhúzva. A partra innen transfer busszal lehetett eljuttni, de egyébként elég közel volt.
Mivel a szél az eredetileg meghirdetett napon (szombaton) nem fújt, így az afterparty helyett péntek este volt egy óriási Red Bull sátras „Before Party”.
Másnap a támogatók sátraiban voltak különböző programok, akkor volt a nevezés és a riders meeting is. Mo-ékkal még elmentünk a környéken található surfboltba és ebédelni is.
A negatív tapasztalat az volt erről a napról, hogy a rider’s meeting a sok német résztvevő miatt németül volt, a kevés nemzetközi versenyzőnek külön tartottak egy angol rider’s meetinget már sötétedéskor. Ott ismerkedtem meg Dima-val és csapatával, aki azóta saját kitesurf iskolát nyitott Dániában.
A verseny
A verseny előtti este már nem volt buli, akkor viszonylag időben lefeküdtünk aludni. Másnap korán reggel, az északi hideg levegőben felöltöztem neoprénbe, összepakoltam az ernyőimet egy board bag-be és a transzferbusszal az új ismerősökkel kimentem a partra. Ott összeraktuk az ernyőket, és vártuk a rajtot.
Sajnos a pályát már előző este kirakták, a szél pedig egy picit északiasabb lett végül, mint amit jósoltak. Ennek köszönhetően krajcolósabb lett a Dánia felé vezető szakasz, mint amit eredetileg terveztek.
A legtöbben inkább fesztiválozni jöttek, én azonban a nem éppen győzelemre tervezett felszerelésem ellenére is komolyan vettem a versenyt, így a rajtnál az élbolyban krajcolgattam. A rajtvonalat az elsők közt léptem át, és az online track rendszer alapján sokáig a top 20-ban haladtam az első bólya felé.
A problémát az okozta, hogy már az első bólyához nagyon sokat kellett krajcolni, így a twintip-es mezőny nem tudta tack-olás nélkül kerülni az első bólyát. Ekkor maradtam le az élbolytól.
Voltak olyan versenyzők, akik a bólya kerülése nélkül továbbmentek, mert inkább csak a hangulat miatt jöttek. Talán okosabb döntés volt részükről, mert így kb. 1 óra 20 perc alatt megtehették a távot oda-vissza. Én viszont regaszkodtam ahhoz, hogy a pályáról ne térjek le és fix helyezést kapjak. Ennek köszönhetően a Dániai partvonalnál kb. 3 km-nyi magasságot kellett leküzdenem krajcolva. Ez twintip deszkával elég lassú, ennek köszönhetően én végül kb. 2,5 óra alatt tettem meg a 81 km-esre sikerült távot.
A célba az új ismerősök már beértek, mert ők letértek a pályáról. Ők pezsgővel kínáltak amikor én megérkeztem, az valami elképesztően jól esett a tengeri küzdelmek után. A versenyen rengeteg hasznos tapasztalatot szereztem, így mindenképpen megérte elmenni.
Videók
A versenyhez kapcsolódóan 2 videót szeretnék megmutatni. Az egyik egy riport, mely velem készült az M4 műsorán 2015-ben népszerű Adrenalin Magazinba. A másik pedig saját élményeimet bemutató videó.